Isteni színjáték - Pokol: Negyedik ének Isteni színjáték. Dante Alighieri.
Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!                Isten nevét hiába ne vedd!                Az Úr napját szenteld meg!                Atyádat és anyádat tiszteld!                Ne ölj!                Ne paráználkodj!                Ne lopj!                Ne hazudj,mások becsületében kárt ne tégy!                Felebarátod házastársát ne kívánd!                Mások tulajdonát ne kívánd!               
Magyar valtozatChristian portálon

Christian források

 
Pokol: Negyedik ének
   

Tartalom: "Isteni színjáték"


A Pokol tornáca

Mély álmom durván szakította széjjel

egy súlyos dörgés, úgy hogy fölütődtem,

mint akit erővel fölráznak éjjel:

s szemem pihenve, föltárul előttem

a táj, s bámulni fektemből felültem,

hogy lássam a helyet, hová vetődtem.

És im, valóban part mögé kerültem:

partjára a fájdalmas völgyü mélynek,

mely dörgéssé gyűjté a jajt körültem.

Mély volt, képmása felleges, nagy éjnek,

belé szögeztem szememet - hiába;

nem láttam semmit, sem végét a térnek.

"Most leszállunk innen a vak világba!" -

kezdé a költő, sápadva, meredten. -

"Elöl megyek: lépj lábaim nyomába."

És én, ki arca színét észrevettem, -

"Hogy jőjjek," - szóltam "mikor az, ki másszor

vigaszom volt, maga is visszaretten?"

És ő felelt: "Itt annyi lélek gyászol,

kínjuk a szánalmat arcomra festi,

melyet te félelemre magyarázol.

Menjünk, mert késés az utat növeszti."

S elindult és az első körbe vitt bé,

mely a nagy mélységet gyürűzni kezdi.

Hiába volt itt hallgatózni többé:

nem sirt hangos nyögés, csak gyenge sóhaj

reszketteté a levegőt örökké.

Kín nélküli fájdalom, csendes óhaj

s bár gyermek, asszony, férfi volt törmérdek,

e nagy tömegben semmi zokogó zaj.

A jó mester szólt hozzám: "Meg se kérded,

mily lelkeket látsz itten? Nos, kivánom,

tudd meg, míg tovább mennél: semmi vétek

nem volt szivükben; ámde, mert a vámon

nem mentek át, mely kapuja hitednek,

érdemük mind megtörik e hiányon.

Mert a kereszténység előtt születtek,

és Istent nem törvény szerint imádták:

és én is tagja vagyok e seregnek!

Csak ily hiány, nem más bün vagy zsiványság

okozta vesztünk, ily hiány okozta,

hogy életünk reménytelen kivánság."

Szava szivemet szorítva kinozta,

látva kivált, hogy hány nagy kincsü szellem

lebeg e Tornácban reményefosztva.

"Mondd meg, mesterem, mondd meg fejedelmem," -

kérdeztem, mert biztos akartam lenni

ama hittel, mely győz kétségek ellen; -

"Ki tudhat-é innen valaki menni

akár maga, akár más érdemével?"

S ő, ki előtt szavam rejtélye semmi,

felelt: "Hogy idejöttem, nem sok évvel

utóbb láttam leszállni egy Erőst,

fején koronás győzelem jelével.

Kivitte Évát s Ádámot, az őst

s Ábel fiuknak és Noénak árnyát

s Mózest, a jámbor, törvényhozó hőst;

Dávid királyt s Ábrahám pátriárkát,

s Izraelt s atyját, s gyermekeit egybe

és Rákhelt, a megszolgált, drága mátkát,

és mást sokat, ki mind a mennybe megy be;

s előttük még - ezt feltárom ma néked -

teremtett lélek nem jutott a Kegybe."

Nem álltunk meg, míg mondta e beszédet:

jártuk az erdőt, árnyak éjjelén át

s szellemektől sűrü sűrüséget.

Nem messze volt, hogy útunk némi célját

érjük a csúcson, mikor lángot láttam,

mely legyőzte a homály egy karéját.

Bár ettől még egy kissé messze jártam,

mégis, noha nem láttam az egészet,

láttam, hogy tisztes nép tanyáz e tájban.

"Te kit magasztal tudomány s müvészet,

kiknek jutott itt kegyből ennyi bőség?

kiket különböztet meg így a végzet?"

S felelt: "Hírnevük tette s a dicsőség,

mely korukból korodba visszacsendül,

hogy megtisztelte őket az erős Ég."

S hallám, hogy egy hang, szellem hangja zendül:

"Tiszteljétek a fenkölt dalnokot!

Elszállott árnya hozzánk visszalendül."

Amint e hang hallgatva elnyugodt,

láttam felém közelgni négy nagy árnyat,

bú s öröm nélkül mindenik nyugodt.

S kezdé jó mesterem: "Ha erre járnak,

nézd meg az elsőt, a kezében szablya

s vezérként követik a többi hármak:

Homérosz ez, költők legmagasabbja,

gúnyos Horác jön ő utána névleg

s Ovidiusz, s Lukánusz, távolabbra.

Ők is velem viselői a névnek,

mellyel ama hang illetett becsülve,

köszöntenek illőn, partján e révnek."

Igy láttam iskoláját összegyülve

a legmagasabb ének mesterének,

ki többi felett sasként száll, repülve.

Most egymással pár szót beszélgetének

- mesterem nyájasan mosolygott ekközt -

s nyájasan fordultak felém a vének.

És megtisztelni engem minden eszközt

megragadtak, maguk közé bevéve,

hogy hatodik lettem ily szellemek közt.

Igy haladtunk a fényesség elébe,

beszélve, ami elhallgatva szebb most,

mint akkor szebb volt hallva és beszélve.

Ős kastély alá ért a kis sereg most,

mely hétszer van kerítve, mint a börtön,

s melyet körűl egy szép kis csörgeteg mos.

Ezen átmentünk, mint a kemény földön;

s átnyitva e bölcsekkel hét kapúkon,

megálltam túl egy réten, üde zöldön.

Itt megakadt szemem nagy férfiúkon

s nőkön, kiknek gyér szavuk zengve szólott,

s lassú szemük elcsüggött mély borúkon.

Innen csoportunk távolabb huzódott.

Értünk magas, nyilt, fényes dombtetőket;

mindent lehetett messze látni jól ott.

Egyenesen a messze zöld mezőket

s mutattak onnan annyi híres árnyat,

hogy most is büszkén mondom: láttam őket!

Láttam Elektrát s kik körötte járnak

Aeneast, Hektort s mint valami héját,

lesni szemét a fegyveres Caesárnak.

Láttam Camillát és Penthesiléiát

és Latinusszal ülni messze tájban

Laviniát, Aeneas királynéját.

Brutust, aki Tarquint elűzte, láttam

s Lukréciát, Júliát, Marciát,

s Cornéliát, és Saladint, magában.

S jobban kinyitva szemem kapuját,

ott láttam ülni a Tudók vezérét,

hol körben ült a Bölcselő Család.

Mind őt csodálák, mind csak őt dicsérék;

láttam közöttük Plátont, Szókratészt,

kik többieknél közelebb kisérék.

Demokritoszt, ki száműzé az észt,

és Empedoklészt, Anaxagorászt,

Thalészt, Heraklitoszt, Diogenészt,

Zenót, s ki leirt minden kvalitást,

Dioszkorideszt: s Linuszt, Orpheusszal

Tulliuszt s Senecát, az etikást;

mérő Euklidészt, Ptolomeusszal

Hippokratészt, Galénuszt, Avicennát

s Avveroëszt a Kommentáriussal.

De mindhiába koptatnám a pennát:

sürgetni már érzem a hosszú témát,

s nem lehet mind leírni, mit a szem lát.

A hatos társaság most kétfelé vált,

más útra vezetett a jó vezér itt,

remegő légért hagytuk el a némát,

s oly helyre értünk, hol semmi se fénylik.


Tartalom: "Isteni színjáték"

Letöltés: "Isteni színjáték"

Forras: http://mek.oszk.hu/00300/00362/html/index.htm

Читайте також: Данте Аліг'єрі. Божественна комедія.

Читайте также: Данте Алигьери. Божественная комедия.


Top

Ajanlja ezt az oldalt egy ismerosenek!



Vote!