Pokol: Tizennegyedik ének

Tartalom: "Isteni színjáték"

A tűzeső

Mert szülőföldem gondja meglepett,

búsan a szétszórt lombot összeszedtem,

s a fához raktam, mely már néma lett.

S mentünk. A második kis körnek itten

érvén harmadikkal határos alját;

a szem zord Igazság láttára retten.

Hogy ez új dolgoknak jól értsd a sorját,

ott kezdem, hogy egy nagy pusztára szállok,

amely meg nem tür ágyán egy fü sarját.

Mint a fájdalmas erdőt a bus árok,

épúgy szegélyzi az erdő e pusztát

s én széles szélén bölcsemmel megállok.

Száraz és sűrü puszta ez, lapos, tág:

s a homok olyan (tán képzelni bírod),

mint ahol Cato lábai taposták.

Isten bosszúja! aki amit írok

olvassa, mint kell félni tőled annak

elgondolván, mi szememnek kinyílott.

Mezítlen árnyát sok boldogtalannak

nyájankint láttam könnyben elmerülve

s láttam, többféle törvény alatt vannak.

Hanyatt hevert egyrészük elterülve

a földön, másik guggolva kuporgott,

másik örökké bolygott kényszerülve.

És legtöbb volt, aki így körbe bolygott:

akik kínban hevertek, kevesebben,

de a jajokra nyelvük jobban oldott.

És e homokra lassan egyre cseppen

tüzes lángokból hízott pelyhü zápor,

mint hó, ha szél nem fú, az Alpesekben.

S mint Sándor és a macedóni tábor

láttak a forró indiai úton

esőt még égve érni földre lángból

s ezért lábukkal nem maradva nyugton:

topogni kezdtek, hogy a láng a földön,

mielőtt újabb hullna, elaludjon:

úgy szállt a földre ez a tűz örökkön,

s mint acél alatt tapló, gyult ki lángra

a homok, hogy duplán lakója nyögjön.

S járt egyre a kezeknek szörnyü tánca;

minden bús lélek önmagát ütötte,

hogy magáról a friss tüzet lerántsa.

S kezdém: "Vezér, ki mindennek fölötte

győztél, a zord démonokat kivéve,

kiknek a kapun rémitett kijötte:

ki az a Nagy amott, ki föl se véve

a lángot, fekszik megvetőn, dacolva,

mintha záporból rá nem esne kéve?"

És ez a Nagy maga, egyszerre hallva,

hogy róla kérdem költőm, így rikácsolt:

"Ki élve voltam, az vagyok ma halva!

Fárassza holtra Zeusz a kovácsot,

kitől éles villámát kapta hajdan,

amellyel engem dühében levágott:

fárassza holtra, mind az Aetna-aljban

egymás után mind, fekete kohában

könyörgve: »Jó Vulkán, segíts te rajtam!«

mint ahogy tette flegrai csatában:

nyilazzon engem, üssön, ahogy üthet.

Mégsem fog kedve tellni bosszújában!"

Vezérem szólt most (soha keserübbet

nem hallék tőle, korholóbb beszédet):

"Ó, Capaneus, hogy még most se csügged

a büszkeséged: az a büntetésed!

Dühödnél hozzád illendőbb jajakkal

nem verhetnének semmi szenvedések!"

Majd hozzám fordult, szelidebb ajakkal:

"Ez egy a Théba-vívók hét vezére

közül, ki Istent megvető haraggal

gúnyolta, most se várjad, hogy dicsérje!

de amint mondtam, káromlása válik

lelkének épen legméltóbb diszére.

Most jöjj mögöttem és vigyázva járj itt:

ne tedd a lábad az égő homokra;

a bokrok közt jőjj, ne lépj a határig!"

Némán mentünk. S az erdő törpe bokra

alól im egyhelytt kis folyó özönlik;

még most is borzaszt vörös habja fodra.

Mint aminő a Forró-tóból ömlik

(amelynek víze a bűnös nők víze)

át a homokon e hab úgy gyüremlik.

Feneke, medre, fala izrül-izre

kövezve; partja széles útnak irtva,

hogy rögtön láttam, utunk erre visz le.

"Mindközt, ami szemünk előtt kinyilt ma,

mióta a nagy Portán túl valánk,

melynek küszöbje senkinek se tiltva,

csodásabb dolog nem várt egy se ránk,

mint e patak, melynek ha gőze éri

a lángot, rögtön elhal mind a láng."

Igy hallottam vezéremet beszélni;

miért is mindjárt kértem tőle szépen

az étket, mellyel mindig vágyom élni.

"Egy puszta föld van tenger közepében" -

szólt akkor ő - "melynek a neve Kréta;

aranykor volt királya idejében.

Egy hegy van ott: hajdan gyönyörü séta!

Lomb... csermely... Ma messze kerűlik alját,

mint romlott portékát. A neve Ida.

Rhea e földbe helyezé bizalmát.

ez lett a bölcső, hol fiát takarván,

lármát rendelt, hogy sírását ne hallják.

S egy Óriás Vén áll a hegynek ormán

és Damiáta felé van a háta,

s az arca Rómát nézi, tükreformán.

Fejét művésze aranyból csinálta

és színezüstből van a melle, karja,

s rézből odáig, hol szétvál a lába:

onnantul mind pompás vasból az alja;

agyagból csak a jobbik lába van

s erre nehezül inkább, mint a balra.

Mindenik része (kivéve az arany)

repedt, s e repedésből könny pörög le

s meggyűlve barlangot váj, úgy rohan.

S rögről e völgyig szivárogva rögre

lesz Acheron, Styx, Phlegeton belőle

s szűk csatornán addig száll csörögve;

míg elfogy a lemenő út előle;

ott Kocitusszá lesz, egy szörnyü tóvá:

meglátod majd; nem mondom el előre."

És én: "Ha a könny, mely e kis folyóvá

gyűlik, a mi világunkból eredt:

mért csak e parton válik láthatóvá?"

Felelt: "Tudod, hogy a pokol kerek;

s bár adatott jó mélyre szállni,

s mind balra tartva, látni sok helyet,

mégsem tudtad az egész kört bejárni:

azért, ha új dolog tünik fel olykor

szemed előtt, ezt nem lehet csodálni."

És én még: "Mester, mondd, a Phlegetont hol

lelem s a Léthét? erről szavad hallgat;

amazt folyatja a könnyes szoborból."

"Szeretem" - szólt - "hogy így kérdezget ajkad,

de a vörös habok forrása néked

egy kérdést már, ha rágondolsz, megoldhat.

Léthét pedig túl e nagy árkon éred,

ahová mennek a lelkek mosódni,

ha már megbánva lerázták a vétket.

De itt az idő távolabb huzódni

a bús erdőtől: jőjj amerre viszlek,

a köves parton nem fog rád csapódni

a láng, mert elhal gőzétől a viznek."

Tartalom: "Isteni színjáték"

Letöltés: "Isteni színjáték"

Forras: http://mek.oszk.hu/00300/00362/html/index.htm

Читайте також: Данте Аліг'єрі. Божественна комедія.

Читайте также: Данте Алигьери. Божественная комедия.

Top

Ajanlja ezt az oldalt egy ismerosenek!