Pokol: Huszonnegyedik ének

Tartalom: "Isteni színjáték"

Az emberi főniksz

Mikor ifjú az év, mikor lemossa

haját a Nap a Vízöntő vizében:

az éjnek már csak félnap lesz a hossza,

s a dér a földre rajzolgatja szépen

fehér nénje képét a dombok alján,

de hamar fölszárad a toll kezében;

a paraszt, kinél fogytán a takarmány,

fölkel, kinéz és látja hófehérben

a tájat: csügged, a fejét vakarván,

házába visszatér, dúl-fúl dühében,

mint kárvallott: "most nem tom' micsinájjak";

s megint kinéz és remény kel szivében

látva néhány óra alatt a tájat

változott arccal; veszi visszamenve

botját s kihajtja legelni a nyájat:

úgy néztem én csüggedve mesteremre

látva, hogy elborúl a drága homlok,

de flastromot tett rögtön a sebemre,

mivel a hídhoz érve, mely leomlott,

biztatva nézett újra, mint midőn

először láttam, elhagyván a dombot.

Szeme ottjárt a roncsolt hídtetőn.

Karját kitárta egy kicsit tűnődve,

a szirtet nézte és karjába vőn.

Mint aki tettét kinézi előre

és hogy mit tegyen, ahhoz méri, mit lát,

úgy felsegítvén az alábbi kőre

már följebb mérte mesterem a hídhát

romjait, szólva: "Kapaszkodj meg ottan!

De előbb próbáld ki, bír-e, a sziklát."

Csuhásnak nem való ut, ami ott van:

Ő könnyü volt és engem ő fogott föl,

mégis csak bajjal másztunk e romokban.

S ha a szirtből a völgy köré huzott kör

nem alacsonyabb e helyt, mint a másik:

ő: nem tudom, de én: alig jutok föl.

De mivel a középső kútnyilásig

befelé Rondabugyrod egyre mélyed

s mindenik völgynek, mely itt körbe ásít,

külső magasabb, belső partja mélyebb:

mégis elértük, honnan leszakadva

levált a végső kő, a sziklaélet.

A lég tüdőmből úgy ki volt apadva,

tovább nem bírtam, feljutván a csúcsra

lerogytam azonmód a sziklapadra.

"Most össze kell magadat szedned újra!" -

szólt mesterem - "mert ülve párnaszékben

nem nyerhetsz hírt, se dunna közt lapulva.

És aki nem nyer hírt e földi létben,

maga után nagyobb nyomát se nyomja,

mint hab a vízen és a füst a légben.

Hát talpra! Fittyet a fáradalomra,

mert győz a lélek minden akadályon,

csak a test súlya földre le ne vonja!

Nagyobb út kell még, hogy készen találjon,

legkisebb lépcsőnk volt e sziklagádor;

vigyázz, ha értesz, hogy javadra váljon!"

Én szinlelém, hogy már semmise gátol,

pedig a lélegzetből ki-kifogytam,

"Jer" - szóltam - "erős vagyok újra, bátor!"

S vele az útnak újra nekifogtam

a szirten, mely szükebb, rosszabb, rögössebb

és meredekebb volt, mint eddig, ottan.

S beszéltem is, hogy ne lássak nyügösnek.

S a völgyből hang jött, mely nem tagolódott

szavakká; sokkal durvább volt, s szükössebb.

Az ív hátán álltam, mely ott huzódott

ez új bugyor fölött, de mitsem érték,

csak hogy haragudhatott, aki szólott.

Lenéztem; de az éjben el nem érték

élő szemeim ezt a mély világot

s szavaim mesteremet arra kérték:

"Jerünk ott túl le! Másszuk meg a gátot!

mert itt csak hallok és semmitsem értek

és le csak nézek és semmit se látok."

És mesterem ajkai így beszéltek:

"Nem szólok: legjobb válasz kérelemre,

megtenni, amit illőn szólva kértek."

S a híd fejénél odaát lemenve,

hol a nyolcadik parttal kapcsolódik,

nyiltan tárult az új bugyor szemembe.

S láttam tömegben rengeteg kigyót itt,

ezret, hogy már gondolva is azokra

arcomból a vér szinte kiszivódik.

Ne dicsekedjen Libia homokja,

mert csörgő, gyűrűs, pöttyös, óriás

kigyói száma nőjjön bármi sokra,

sem annyi szörnyeteg, sem oly csodás,

sem ott, sem a Vörös tengeri tájban,

sem Aethiópiában nem tanyáz.

S e kígyónyájban, e nagy, szörnyü nyájban

meztelen nép futkároz szörnyüködve,

nem bízva sem buvásban, sem bübájban.

Kigyókkal volt a kezük hátrakötve

s testük körül a kigyók feje-farka

elől ért össze s volt csomóra kötve.

S a népből, mely partunk körül kavarga,

láttam rászökni egyre egy kigyót

s megcsípni hátán, hol a nyak ült rajta.

Oly gyorsan le nem írhatsz I-t, vagy O-t,

mint én ezt láttam gyúlni, égni, rogyni

s hamuvá hullni szét a lerogyót.

A földre hullt s nem látszott rajta hogy mi,

mígnem a por egyszerre újra élni,

gyűlni kezdett s emberre visszafogyni.

Épígy beszélik bölcseink regéi,

hogy a főniksznek bölcső lesz a sírja,

ha ötvenedik évét már eléri.

A magot, füvet megenni se bírja,

az étke gyömbér, s a tömjénfa könnye

s halálos ágya a nárdus s a mirrha.

Mint ki lehullt, nem tudja, mért, a földre:

tán ördög szállt belé, vagy a nehézség

megnehezítve testét, meggyötörte,

amikor visszatér belé az érzék,

körülréved, zavartan a kiállott

szorongás után, fölzihálva néz szét:

e bűnös ott fölkelve ép ugy állott.

Ó, mily igaz vagy, Isten nagy hatalma!

boszuddal a bünöst hogy eltalálod!

Vezérem aztán kérdé, hogy ki volna.

"Toszkánából zuhantam lecsapódva

nemrég a bősz torokba" - válaszolta. -

"Éltem állati, nem emberi módra,

mint öszvér, aki voltam: Vanni Fucci,

oly vad, kinek Pistója méltó odva."

S költőmhöz én: "Ne hagyd moccanni, futni.

Izgágaságáról mindenki hallott,

de rablók közé mi vihette, tudd ki!"

S a bűnös, aki meghallotta, vallott.

Gonosz szégyenkezés festette arcát,

mely lelkével együtt előmbe hajlott.

"Jobban fáj" -- szólt kitárva lelke harcát -

"hogy itt látsz engem, ily silány pokolban,

mint fájt a halálnak megadni sarcát.

Haj, semmi se lehet tagadni holtan!

Azért vagyok itt, mert a szent edénynek

a sekrestyéből elrablója voltam,

amit aztán betudtak más szegények.

De hogy kínomat örömmel ne lásd,

nyisd föl füledet jósoló igémnek.

Ha elhagyod majd e sötét lakást,

Pistója fogy Feketékből először,

majd Flórenc újít népet és szokást.

Felszíja Mars, mit Magra völgye gőzöl

s zavaros felhők köpenyét borítván

magára, zord viharja zúgva dőzsöl

vad szenvedéllyel át Piceno síkján

s egyszerre majd a felhőt meghasítja

s minden Fehéret megcsap ez a villám.

Azért mondtam, hogy szíved megbusítsa."

Tartalom: "Isteni színjáték"

Letöltés: "Isteni színjáték"

Forras: http://mek.oszk.hu/00300/00362/html/index.htm

Читайте також: Данте Аліг'єрі. Божественна комедія.

Читайте также: Данте Алигьери. Божественная комедия.

Top

Ajanlja ezt az oldalt egy ismerosenek!