Pokol: Huszonhatodik ének

Tartalom: "Isteni színjáték"

Odysseus utolsó utazása

Örülj Firenze, oly nagy vagy te hírrel,

hogy tengereket s földet ver a szárnyad,

és nagy neved a mély pokolig ér el.

Népedből ott rablók közt öten állnak

olyak, hogy én szégyeltem magam értük,

s neked se nagy dicsőségedre válnak.

Amit hajnalkor álmodunk, megéljük:

mi is megérjük nem sok idő mulva,

mit Prátó kíván, s mások, hogy megérjük.

És ha most jönne, korán az se volna,

s ha jönni kell, most jöjjön és ne később,

mert fájóbb lenne, aggkoromra hullva. -

Most magával vont mesterem, a lépcsőt

megmászva, melyen az imént lehágtunk,

s mely bajjal vitt fel újra engem és őt,

s fenn újra a magányos útra vágtunk,

mely kő és szirt között előnkbe nyílott,

s nem boldogult kezünk nélkül a lábunk.

Haj, sírtam akkor és most újra sírok,

s rágondolván, mit láttam, szorosabbra

vonom, okulva azon, amit írok,

lelkem fékét, ne menjen rossz utakra,

nehogy kincsét önmaga elfecsélje,

ha jó csillag, vagy még jobb Más megadta.

Mint a paraszt, ledőlve a hegyélre

nyáron, mikor legkevesebb időn át

borúl a nap világos arca éjbe,

s légy helyett szunyog zsong a levegőn át,

tüzektől látja csillagozni lassan,

hol szüret áll, vagy szántás, lenn, a rónát:

úgy láttam én, mihelyt elég magassan

voltam, hogy szemeim fenékre láttak,

a nyolcas számu bugyrot, csillagosan.

S mint az, kiért a medvék bosszut álltak:

látta az Illés szekerét utazni,

a lovak égnek ágaskodva szálltak:

de szemmel nem volt látható, hogy az mi,

mert a szekér nem, csak a lángja látszott,

mint egy felhőcske, már csupán arasznyi:

úgy e völgy torkában táncolva játszott

minden kis láng, s egy sem mutatta titkát,

hogy egy-egy bűnös is járt benne táncot.

Hogy lássak jól, kihajoltam a hídgát

fölött s löketlen is leestem volna,

ha nem kapok meg egy kinyúló sziklát.

S Vezérem, így figyelni látva, szóla:

"Egy bús lélek van minden tűzbe rejtve,

és önnön lángja lesz számára pólya."

"Gondoltam már" - feleltem - "erre, sejtve

s most hogy szavadtól bizonyos dolog lesz,

megkérdem: kit zár, jobbra-balra lejtve

ott az a láng, mely végén hasitott lesz,

s két ágra oszlik, mint a máglya lángja,

melyen öccsével égett Eteoklesz?"

Felelt: "Két hőst borít e törpe máglya:

Ulyssest s Diomédest; kik kinokra

együtt mentek, mint hajdan a csatákra,

s lelkük e lángban nyögi és zokogja

a Ló cselét, amely a drága magnak

kapút csinált, melyből nőtt Róma bokra.

S Deidámia bújáért is zokognak,

ki Achillest gyászolja holtan is még;

s a Palladiumért is számot adnak."

És én: "Ha szólni bír e lángban is még

a lélek: mester, kérlek, újra kérlek,

s ezerszer is, vedd úgy, hogy kérlek ismét,

hogy engedd, hogy innen tovább ne térjek,

míg a szarvas láng hozzánk nem fog érni;

von a vágy, látod, hogy velük beszéljek."

És ő felelte: "Kérésed dicsérni

méltó és nincs ok, hogy meg ne tehessem:

hanem tenéked nem szabad beszélni.

Tudom, mit kívánsz tudni és szivessen

fogok velük magam beszélni. Hagyj hát,

hogy nyelvedért a görög meg ne vessen."

Aztán helyét kilesve s pillanatját,

megvárva, míg a láng elébe lebben,

így hallottam beszélni lelkem atyját:

"Ó, ti, egy tűzben egyesítve ketten!

ha örömet tehettem nektek élve,

ha bármilyen kis örömet tehettem

nagy verseimben titeket dicsérve,

ne menjetek tovább: szóljon az egyik,

milyen tájra vonult meghalni félre?"

S lobogva az antik láng fényesebbik

s nagyobbik ága most suhogni kezdett,

mintha a tüzet szél ujjai pedzik.

S mialatt csücske ide-oda rezgett,

mintha nyelv volna, képes a szavakra,

magából ilyen hangokat eresztett:

"Elhagyva Circét, aki visszatarta

több mint egy évig, ős Caëta mellett,

mely Aeneástól még nevét se kapta,

se kis fiam, se vénségtől elernyedt

atyám, se nőm, akinek örömére

őriznem kellett köteles szerelmet,

le nem győzhetett, lelkem szenvedélye:

látni világot, emberek hibáját,

s erényüket, s okúlni, mennyiféle.

S bejártam a tenger ezernyi táját,

pár szál deszkával, és a pár legénnyel,

ki el nem hagyta még a csöppnyi gályát.

A két hispán part közt eveztem én el;

láttam Marokkót és Sardiniát,

a tenger többi fürdő szigetével.

S vén, lassu volt már a kis társaság,

s a szoroshoz értünk, mely arra fekszik,

hol Herkules emelte oszlopát,

Hogy onnan már ne menjen senki messzibb,

s jobbkézről lassan elmarad Sevilla,

balkézről Septa tünedezni tetszik.

"Ó, társak, bár veszélyek ezre víjja

sziveteket, mégis Nyugatra hágtok:

ha látástokból, bármi sok a híja,

őriztek" - szóltam - "még egy csöppnyi lángot,

ne sajnáljátok megkeresni tőle

a Nap útján a néptelen világot!

Gondoljatok az emberi erőre:

nem születtetek tengni, mint az állat,

hanem tudni és haladni előre!"

Igy tettem bennük élessé a vágyat,

e kis beszéddel, útra; úgy hogy őket

alig tarthattam: nem volt egy se fáradt.

A far keletre és az evezőket

bolond repűlés szárnyaivá tettük,

s vitorláink mind balfelé verődtek.

Új ég, új csillag ragyogott felettünk,

ha jött az éj; a mi egünk lebújva

a tenger alá, már egészen eltűnt.

Ötször csempült meg, ötször telt meg újra,

új világgal a holdvilágnak alja,

mióta beléptünk a vészes útra,

mikor im egy hegy tünt előnkbe, barna

a messzeségtől, s oly magasra nyúlott,

milyet sem élve nem láttam, se halva.

Örültünk, de örömünk gyászba múlott,

mert az új földről felhő jött, s viharja

kicsiny deszkánk gyenge orrára hullott,

s háromszor azt a vízben megcsavarta,

negyedszer a farát magasba vonta,

orrát mélybe - Valaki így akarta -

s fejünk fölött a vizet összenyomta."

Tartalom: "Isteni színjáték"

Letöltés: "Isteni színjáték"

Forras: http://mek.oszk.hu/00300/00362/html/index.htm

Читайте також: Данте Аліг'єрі. Божественна комедія.

Читайте также: Данте Алигьери. Божественная комедия.

Top

Ajanlja ezt az oldalt egy ismerosenek!