Isteni színjáték - Purgatórium: Tizenkilencedik ének Isteni színjáték. Dante Alighieri.
Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!                Isten nevét hiába ne vedd!                Az Úr napját szenteld meg!                Atyádat és anyádat tiszteld!                Ne ölj!                Ne paráználkodj!                Ne lopj!                Ne hazudj,mások becsületében kárt ne tégy!                Felebarátod házastársát ne kívánd!                Mások tulajdonát ne kívánd!               
Magyar valtozatChristian portálon

Christian források

 
Purgatórium: Tizenkilencedik ének
   

Tartalom: "Isteni színjáték"


A sziréna és a fösvény pápa

Midőn az elmúlt nap hevét a holdnak

hidegje már legyőzi, mert a földről

s a Saturnusról hűs párák omolnak,

s Keleten a földjós a csillagkörből

nagysorsa képét látja ki, ragyogva,

amerre már a hajnal fénye föltör:

egy nő jött elém, álmomban, dadogva,

a szeme kancsal, arca színe halvány,

lába meggörbült, és a karja csonka.

Ránéztem; s mint a napsugár hatalmán

az éj fagyától dermedt tag fölenged:

úgy tekintetem, nyelvét dalra csalván

megoldta; egész lénye földerengett

kis idő alatt, és fakószin arca,

mint a szerelem szereti, olyan lett.

És akkor, mondom, dalra oldva ajka

rákezdte úgy, hogy semmi figyelembe

sem vettem mást, csak rajta csüggve, rajta!

"Én vagyok a büvös Sziréna" - zengte -

"s a hajóst tengerén zavarra költöm,

oly vad gyönyörrel olvad énekembe!

Ritkán szabadul, ha hálómba öltöm;

Ulysses útját is kitérítettem;

aki hall, el nem hagyhat; úgy betöltöm."

Alig csukta be száját; ím felettem

egy szent és buzgó nőt csodálva vesz ki

szemem; kitől amaz zavartan retten.

Vergiliusz, mondd, Vergiliusz, ez ki?" -

szólt megvetőleg; s láttam, hogy vezére

utamnak jő és szemét rájaveszti.

S ő a másik nő köntöséhez ére,

letépte azt, és hasát föltakarta;

mily ronda volt! - fölébredtem büzére.

S amint fölnéztem, szólt a Mester ajka:

"Háromszor hívtalak már. Talpra; jer te!

Keresd meg a Kapút, és lépj be rajta!"

Fölszöktem. A szent Hegy körei szerte

már a magas nap fényében ragyogtak.

Mentünk; s az új sugár hátunkat verte.

Követtem őt; de mint ki nagy dolognak

gondjával járna, homlokom lehajlott,

ahogy egy eltört fél hid-ív lehorgad:

amikor: "Jertek! Itt a kapu!" - zajlott

fülünkbe egy hang, nyájasszavu, tiszta,

milyet a földön még senkise hallott.

És hattyufehér szárnyait kinyitva,

aki beszélt felénk, fölülről intett,

ahol két fal közt rést adott a szikla.

Megmozditotta tollát, s meglegyintett

s dalolt, qui lugent, mondva boldogoknak,

mert az Úr fogja vígasztalni mindet.

"Mi lelt hogy mind a földet bámulod csak?" -

így kezdte költőm kérdését, mihelyt

lépteink az Angyalon túljutottak.

És én: "Olyan rossz sejtelembe ejt

az új látás, mely álmommá fonódott,

hogy lelkem rab lesz, s minden mást felejt."

"Az ős boszorkányt láttad benne" - szólott -

"kiért a felsőbb körök kínja jajgat:

s hogy ki ad, tőle szabadulni, módot.

Elég! taposson e csuf sárra sarkad!

Tekints a szent szférákra, miket Isten

madárhivók gyanánt szemedbe forgat!"

Mint sólyom előbb lábát nézi s libben,

ha a sólymár szólítja; majd a zsákmány

után mohón száll légbe, s eltünik fenn:

úgy tettem én; a törött szirtre hágván

mászni kezdtem; míg útat tárt odáig.

ahol új körré kanyarúl a párkány.

S ötödik körnek érve nyílatáig

láttam, hogy kire bűne idefent ró

bút; arcán fekve, földön sirdogál itt.

És: "Adhaesit anima pavimento!" -

hangzik sóhajba fulva és nyögésbe

törve, kis híjján értelemtelen szó.

"Ó, választottak, kiknek szenvedése

itt igazságban és reményben enyhül,

hol nyíl rés föllebb? - hogy utunk ne késne."

"Ha bűnötök, mint minket, földre nem gyűr,

s gyors útra vágytok: legyen útatokban

jobb feletek mindig a partperemtül!"

Igy kért a Költő; s így felelt legottan

egy hang, kissé előttünk; s én a rejtett

szólót a hang irányán gyanitottam.

Szemem egy pillantást költőmre ejtett,

ki akkor vídám jellel helyeselte

a vágyat, melyet arcomból kisejtett.

S e vágy, mihelyt kedvét tölteni merte,

odavont ahhoz, ki hogy merre fekszik,

hangja imént előttem megjelelte.

"Ó, szellem, kiben könnytül ér s növekszik

az, ami nélkül nincsen üdv: felejtsd el

nagy gondod érttem egy rövidke percig!

Háttal fölfelé mért heversz, ne rejtsd el;

s ki vagy? s akarsz-e megbizást vitetni

oda, ahonnan jöttem földi testtel?"

Szóltam; s ő: "Mért kell a hátunkat vetni

az ég felé, majd megtudod, de mostan

scias quod ego fui successor Petri.

Siestri s Chiaveri közt szalad le gyorsan

egy szép folyócska; neve ős családom

címét diszíti a főrangu sorban.

Egy hónapig próbáltam, és beláttam,

a Nagy Palást annak, ki sártul ója,

olyan, hogy nincs nagyobb suly e világon.

Megtérésemre későn vert az óra:

csak amikor én lettem Róma papja,

láttam, hogy az élet szivünk csalója.

Láttam, hogy a szív meg nem nyughat abba

s hogy föllebb annak nincsen útja; s akkor

im e másikra vágytam: magasabbra!

Mindaddig égtől elvált, bűntudattól

gyötört szív voltam, fösvény, gyökerében: -

most, amint látod, így bünhődöm attól.

Mi a fösvénység: itt tűnik föl épen,

hol, könnyel, megtört lelkeink lemossák:

nincs nagyobb kín a Hegy bármely körében!

Mert szemeinket sohsem a Magasság,

csak földi kincsek vonzották örökké:

azért ver földre minket az Igazság.

S mint a fösvény nem gondol másra többé

kincsén kivül, s a jót felejti tenni:

úgy kellett nékünk itten nyűgözötté

- kezünk és lábunk megkötözve - lenni;

s míg tetszik majd az igazságos Úrnak,

mozdulatlan heverünk e helyen mi."

Mozdulatot tettem, hogy térdre hulljak

s úgy szóljak hozzá; de ő észrevette

a hangról szándékom, hogy leboruljak

és: "Mi von földre?" - ezt a kérdést tette.

S feleltem akkor: "Lelkem nógat engem

méltóságoddal, ilyen tiszteletre."

S ő: "Kelj föl, testvér! Ugorj talpra menten!

Ne tévedj! Szolga vagyok én, akár te

s mindenki, egy nagy Hatalommal szemben.

Az Evangélium nagy szava járt-e

eszedbe már - neque nubent -? Megérted?

Akkor, hogy így beszélek, ne csodáld te!

De menj már! Aki itt megáll s beszélget,

késlelteti, hogy bennem az megérjék,

mi könnytül ér s növekszik - mint te vélted.

Földön egy unokám, Alagia él még,

aki jó szív; csak (mert a példa rombol)

családom gonosz példái ne érjék:

ez egy maradt meg odaát fajomból."


Tartalom: "Isteni színjáték"

Letöltés: "Isteni színjáték"

Forras: http://mek.oszk.hu/00300/00362/html/index.htm

Читайте також: Данте Аліг'єрі. Божественна комедія.

Читайте также: Данте Алигьери. Божественная комедия.


Top

Ajanlja ezt az oldalt egy ismerosenek!



Vote!