Isteni színjáték - Purgatórium: Huszonkilencedik ének Isteni színjáték. Dante Alighieri.
Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!                Isten nevét hiába ne vedd!                Az Úr napját szenteld meg!                Atyádat és anyádat tiszteld!                Ne ölj!                Ne paráználkodj!                Ne lopj!                Ne hazudj,mások becsületében kárt ne tégy!                Felebarátod házastársát ne kívánd!                Mások tulajdonát ne kívánd!               
Magyar valtozatChristian portálon

Christian források

 
Purgatórium: Huszonkilencedik ének
   

Tartalom: "Isteni színjáték"


A csodálatos körmenet

Végre dalolva folytatá szavát a

szép hölgy, dalolva, mint szerelmes asszony:

"Beati quorum tecta sunt peccata."

"És mintha árnyas erdei haraszton

magányos nimpha jár, napot keresve,

vagy azt fürkészve, hogy hová bujhasson:

akként a parton, víz ellen, keresztbe

megindult ő és én mellette mentem

kis lépte szerint léptemet felezve.

Alig jutottunk száz lépésre; menten

fordult a part, ép balra térve el,

s én napkelettel voltam újra szemben.

Még így se mentünk messzi útra fel;

midőn társnőm felém fordult egészen,

mondván: "Testvérem, nézz most és figyelj!"

És ím, egyszerre valamennyi részen

egy fény futott a nagy erdőn keresztül;

nem volt könnyű, hogy villámnak ne nézzem,

de, mert a villám jő és mindenestül

tünik megint, szemeim égve kérdék:

"Mi ez, hogy mind nagyobb lesz, s meg se rezdül?"

És édes dallam tetézte a fényt még

jámbor buzgalmat élesztvén szivemben,

mely átkoztatta vélem Éva vétkét,

hogy mikor minden, földön és a mennyben

engedelmes volt: maga, ujdon asszony,

nem tűrte fátylát illő türelemben.

Ha fátyol alatt marad ájtatossan,

e kimondhatatlan gyönyörüséget

éreznők most is, mindazóta, hosszan.

S míg én, mohón, így jártam e vidéket,

(mely az Örök Gyönyörnek példaképe)

mint akit mind több szépség vágya éget:

égő tűzként ötlött szemünk elébe

a messze lég a szép zöld lombokon túl,

s a hang már dalként ért a fül körébe.

Ó, szűz Múzsám, ha már valaha gondtul

virrasztottam, éheztem, fáztam érted,

itt az idő, hogy jutalmamra gondolj!

Itt az idő, hogy tőled inni kérjek,

s Uránia segítsen versbe venni,

mit elgondolni is nehéz kisérlet.

Kissé messzebb hét jelt láttunk jelenni:

a nagy térség közöttük és közöttünk

hét nagy arany fának hazudta lenni,

de amikor elég közelre jöttünk,

hogy a hasonlóság csaló hatalma

semmi részben se legyen úr fölöttünk,

a képesség, melyből az ész fogalma

származik, felfogá, hogy gyertyatartók,

s az énekből is ezt a szót: "Hozsanna!"

S úgy sugároztak e szép égi tartók,

mint derüs holdtöltén a hold sugároz,

ha éjre csukva mind az égi ajtók.

Elámultan Vergiliusz atyámhoz

fordultam vissza, ámde tőle szintén

csak ámuló tekintet volt a válasz.

Ekkor a csodákra néztem megint én,

melyek felénk haladtak, mint a félénk

uj asszony, nászra, lassan közelítvén.

S a szép hölgy szólt: "Lám egyre csak az élénk

fényeket nézed égve, s meg se látod,

mi jön mögöttük?" - S mind közelbre érénk.

S mint vezérek mögött, nagy sokaságot

láttam mögöttük jönni színfehérben,

amily fehér színt földünk sohse látott.

A víz baloldalt csillogott a fényben,

s baloldalam képét úgy visszaverte,

mint a tükör, mikor beléje néztem.

Hogy elértem a parton oly közelbe

tőlük, mint szélessége a folyónak,

megálltam, kissé jobban nézni szerte.

S láttam, hogy jönnek, elül, ragyogóak,

maguk mögött a levegőt kifestve,

ecsetvonáshoz hasonlíthatólag.

Hét csík maradt így nyomukon keresztbe,

szinekben, mint nappal a nap szivárványt

fest, vagy a hold udvart magának estve.

E csíkok lobogókként hátraszállván

a végtelenbe nyúltak el, egymástól

a szélsők mintegy tíz lépésre állván.

Ilyen ég alatt, ilyen fénypalásttal

huszonnégy vén jött, mint olvasva látám,

párokba mind, liliomkoronástól.

Mind énekeltek: "Áldott vagy te Ádám

leányi közt és áldott örökössen,

aki betellhet szépségednek láttán!"

Midőn a pázsitot, mely csodafrissen

virúlt a partommal szemközti réten,

e választott néptől megint üressen

láttam: mint csillagra csillag az égen,

mögöttük négy nagy állatok jövének,

mind zöld lombokkal koszorúzva szépen.

Hat tollas szárnya volt mindegyikének,

s a tolluk mind telisteli szemekkel;

Árgus szemei ilyenek, ha élnek.

Formájukat nem festem több rimekkel,

olvasó; más feladat terhe rajtam:

magasabb dolgok sürgetnek sereggel.

Hanem olvasd Ezékielt, ki hajdan

hideg északról jönni látta szintén,

széllel, felhővel, tűzzel, zivatarban.

Mert olyannak láttam, jól megtekintvén,

én is, mint ő, kivéve szárnyuk számát:

azokat János írja hatnak, mint én.

A köztük elzárt térség pázsitán át

diadalmi szekér jött, két keréken;

egy griff húzta, nyakán viselve hámát.

S két szárnyát a középső csík körében

két-két csík közt emelte jobbra-balra,

s egyet sem érintve suhant a légben.

Égben veszett el a szárnyak tarajja;

teste arany volt, ameddig madár volt,

s fehér s piros, keverve, volt az alja.

Rómában ily fogat sohsem ficánkolt

Scipio, sem Augustus örömére;

de sőt, mely egykor villámsújtva lángolt,

mert ferde útra ment, a Nap szekére,

midőn a Föld kérésére lesújtá

Zeus: szegényes evvel összemérve.

Három hölgy jött és lábát táncra nyújtá

a jobb kerék felől: piros a szélső,

hogy azt hinnéd, valaki lángra gyújtá;

smaragdból látszott lenni a középső,

smaragdból csontja, smaragdszín a vére,

frissen esett hónak látszott a végső.

S majd a fehér volt e csoport vezére,

majd a piros: s a többi hol szökellt,

hol lassan lendült annak énekére.

S a bal keréknél négy hölgy ünnepelt

bibor ruhában; s járt, amint az egyik,

kinek három szeme volt, énekelt.

Azok után kiket leírtam eddig,

két vén jött: köntösük különböző, de

nagy kérdés lenne, melyik tisztesebbik.

Az egyiken látszott, hogy nagy előde

Hippokratés, ki a természetet

az emberérdek hálójába szőtte.

A másik ellenkező végzetet

látszott szolgálni csillogó dsidával,

hogy a folyón túl félelem lepett.

Ezek mögött szerénység látszatával

négyen jöttek, s hátul, fényes szemekkel

egy agg, magában álmadozva, távol.

Ezek heten a legelső sereggel

tartoztak össze; ámde homlokokra

nem liliom hajolt, hólevelekkel,

hanem rózsák s virágok tarka csokra,

úgy hogy megesküdhetne távolabbi

szemlélő, hogy a fejük ég, lobogva.

A szekér szemben látszott megmaradni,

dörgés hallott: s a választott sereg,

mint akinek tilos tovább haladni,

megállt, úgy mint elől a fényjelek.


Tartalom: "Isteni színjáték"

Letöltés: "Isteni színjáték"

Forras: http://mek.oszk.hu/00300/00362/html/index.htm

Читайте також: Данте Аліг'єрі. Божественна комедія.

Читайте также: Данте Алигьери. Божественная комедия.


Top

Ajanlja ezt az oldalt egy ismerosenek!



Vote!