Articles for Christians at TrueChristianity.Info. Egy kéz a pisztolyt fogta, a másik kéz a golyót vezette Christianity - Articles - Biografie
Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!                Isten nevét hiába ne vedd!                Az Úr napját szenteld meg!                Atyádat és anyádat tiszteld!                Ne ölj!                Ne paráználkodj!                Ne lopj!                Ne hazudj,mások becsületében kárt ne tégy!                Felebarátod házastársát ne kívánd!                Mások tulajdonát ne kívánd!               
Magyar valtozatChristian portálon

Christian források

 
Egy kéz a pisztolyt fogta, a másik kéz a golyót vezette
   

Szerző: Editorial staff,
Szeressétek egymást! 2/2008 → Biografie



„1981. május 13-án a pápa ellen elkövetett merényletkor a gondviselő Isten csodálatos módon megmentett a haláltól. Az, aki az élet és a halál Ura, meghosszabbította az életemet, mondhatni, újból odaajándékozta nek-em.” (II. János Pál végrendelete).

1981. május 13-án a szerdai pápai kihallgatás során a szentatya a Szt. Péter téren pápamobiljával másodszor ment körbe, amikor a Bronz-kapuhoz közeledve, 17.17-kor egy török terrorista, Mehemet Ali Agca három méteres távolságból háromszor rálőtt a pápára (a negyedik lövésnél pisztolya megakadt). Lövéseivel eltalálta a szentatya hasát, jobb könyökét és jobb kezének mutatóujját. Stanisław Dziwisz érsek így emlékezik vissza az eseményre: „Borzasztó dörrenést hallottunk. Rögtön felfogtam, hogy valaki lőtt. De kicsoda? És akkor megláttam, hogy a szentatya megsebesült. Imbolygott, de nem látszott sem vér, sem sebesülés. Azt kérdeztem: hol? A hasára mutatott. Még azt is megkérdeztem: nagyon fáj? Azt felelte: igen. Mögötte állva folyamatosan tartottam, nehogy elessen. Félig fekve rám támaszkodott a kocsiban, és így odaértünk a mentőautóhoz, amely a vatikáni falakon belül, az elsősegély pontnál állt. A szentatya szeme le volt csukva, nagyon szenvedett, rövid fohászokat imádkozott. Ha jól emlékszem, leggyakrabban ezt mondta: Mária, édesanyám! Mária, édesanyám! Buzzonetti doktor és Kamil testvér, egy ápoló együtt jöttek velünk a mentőautóban. Nagyon gyorsan hajtottunk. Párszáz méter után a mentő szirénája elnémult. Azt a távolságot, amit általában az ember fél óra alatt tesz meg, mi nyolc perc alatt tettük meg, és mindezt a nagy római forgalomban! Útközben a szentatya bor­zalmasan szenvedett, és egyre gyengülő hangon fohászkodott. Egy szóval sem panaszkodott vagy siránkozott, végig elmélyülten imádkozott és elmélkedett. Később elmondta nekem, hogy egészen a kórházba érkezésünkig magánál volt, csak amikor megérkeztünk, akkor vesztette el az eszméletét. A klinikán döbbenten fogadták – nem is csoda. A sebesültet a tizedik emeletre vitték, ahol egy szoba az ehhez hasonló különleges helyzetekre volt előkészítve. A szentatyát – állapota stabilizálása után – azonnal a műtőbe vitték.”

II. János Pál így emlékezett ugyanezekre a percekre: „Igen, emlékszem az útra. Még egy ideig eszméletemnél voltam. Volt egy olyan érzésem, hogy túl fogom élni. Mondtam Stanisław atyának, hogy megbocsátok a merénylőnek. Arra, hogy a kórházban mi történt, már nem emlékszem.” Amikor a pápát behozták a kórházba, már minden elő volt készítve a műtéthez, de a sebesültet is elő kellett készíteni. Mindez percek alatt történt, miközben ő élet és halál között volt! Amikor a haldoklót a műtőbe szállították a tizedikről a kilencedik emeletre, már mindenki Crucitti professzort kereste, aki csodával határos módon épp időben érkezett a Gemelli klinikára.

Dziwisz bíboros: „Francesco Crucitti sebész professzor különleges szerepet kapott. Később bevallotta nekem, hogy aznap nem volt ügyeletes, épp otthonában tartózkodott, amikor valami a klinikára vonzotta. Már a kocsijában ült, amikor rádión keresztül hallotta, hogy mi történt. Azonnal elvállalta a műtétet, asszisztensei Manni professzor, sürgősségi szakorvos, dr. Manzoni kardiológus, dr. Breda belgyógyász és a vatikáni orvos voltak. A betegek kenetét a szentatyának pillanatokkal a műtét kezdete előtt szolgáltattam ki, néhány perccel 18 óra előtt. A műtőben tolongtak az orvosok. A helyzet nagyon komolynak tűnt”. A műtétre való előkészítéskor megállapították, hogy a pápa állapota kritikus. Rengeteg vért veszített, vérnyomása életveszélyes szintre csökkent. Pulzusa már alig volt érzékelhető. A vérveszteség mértéke miatt a halál bármely pillanatban beállhatott volna.

Dziwisz érsek: „A vért, amelyet a szentatyának próbáltak adni, a szervezete nem fogadta be. A klinikán azonban voltak ugyanolyan vércsoportú orvosok, akik gondolkodás nélkül vért adtak a pápa életének megmentésére”. A remény lassacskán visszatért, amikor a műtét közben kiderült, hogy az életfontosságú szervek közül egy sem sérült. A műtét rendkívül bonyolult volt. 5 órán és 20 percen át tartott. Az egész hasüreget ki kellett tisztítani, a vérveszteség következményeit jóvá kellett tenni és szükség volt 55 cm bél kivágására.

Crucitti prof., aki csodálatos módon idejében ért a Gemelli klinikára, így emlékezett vissza e drámai pillanatokra: „Amikor fölértem a kilencedik emeletre egy nővér rám kiáltott: Gyorsan! Gyorsan! Az asszisztensek és a nővérek szinte szó szerint rám támadtak, egyikük a zakómat vette le, a másik már a köpenyemet adta rám, közben a zsebemből minden repült, a kulcsaim, az irataim, a pénztárcám. Amikor a kezemet rohantam megmosni, egyikük a köpenyemet kötötte, másik a cipőt próbálta a lábamra húzni, ugyanakkor a műtőből már egy másik orvos mondta, hogy mi a helyzet: „Vérnyomás 80, 70, tovább esik”. Amikor beléptem az altató már hatni kezdett, a pápa aludt, kezemben a szike. A sürgősségiek már mindent, ami feltétlenül szükséges volt, elvégeztek, nekem csak egy gondolatom volt: vágni, vágni azonnal, ne veszítsünk több időt. Kinyitottam. És rengeteg vért láttam. Vagy három liter volt a hasüregben. Próbáltuk elszívni, törölni, eltávolítani, hogy meglássuk végre, mi is vérzik valójában. Ekkor kezdhettem a vérzés helyét bevarrni. Amikor sikerült elállítani a vérzést, az új vért meg a szervezet elkezdte befogadni, a vérnyomás elkezdett nőni. Ekkor már nyugodtan tudtuk folytatni a beavatkozást. Megvizsgáltam a hasüreget, és több sebet találtam benne. A vékony és a vastagbél sérült. Egyes repedéseket maga a lövés okozott, mások továbbrepedtek. A mesenterium, a bél vékony hártyája, ahonnét a vékonybélbe vezető hajszálerek indulnak, több helyen sérült. Reszekciót végeztem, átöblögettem a hólyagot, megvarrtam a szigmabelet. Ott, a vastagbél utolsó részén borzalmas seb éktelenkedett, melyet az egyik lövedék okozott. Miután elállítottam a vérzést, megvizsgáltam az érrendszert és megállapítottam, hogy milyen súlyosak a sérülések, tudatosult bennem, hogy a beavatkozás részemről elsősorban higgadtságot igényel. Tudatában voltam a helyzet komolyságának, de biztos voltam abban is, hogy az eredmény pozitív lesz. Egy életfontosságú szerv sem sérült, nem sérült sem az ütőér, sem a csípő­verőér, sem a húgyvezeték. A lövedék áthatolt a keresztcsonton, miután elszakította a hasfal elülső részét. A keresztcsont előtt található érrendszeri sérülés sok gondot okozott nekünk. Hogy a vérzést megállítsuk, egy különleges anyaggal kellett az ereket bevonni. De a lövedék csak súrolta a fontosabb szerveket, melyeknek a komoly sérülése halált okozhatott volna. Úgy tűnt, az idegrendszer sem roncsolódott. Mindez teljesen megdöbbentő volt. De mivel a beteg még mindig eszméletlen volt, nem tudhattuk biztosan, hogy az idegrendszer sérült-e. Erről csak akkor győződhettünk meg, amikor páciensünk már mozogni kezdett”.

Dziwisz érsek: „A műtét után a szent­atyát az intenzív osztályra vitték. Az orvosok még tartottak esetleges gyulladásoktól vagy más komplikációktól. A következő három nap borzalmas volt. A szentatya borzalmasan szenvedett. Mindenhonnan csövek álltak ki belőle, és rengeteg helyen fel volt nyitva a teste. A szentatya, állapotához képest nagyon gyorsan gyógyult. Az intenzív osztályon május 18-ig maradt”.

Crucitti prof a műtét után azt nyilatkozta az újságíróknak, hogy a kilencmilliméteres lövedék, amely a szentatyát a hasán megsebesítette megmagyarázhatatlan utat járt be. Normálisan egyenesen hatol be a szervezetbe, ez esetben viszont elkerülte az életfontosságú szerveket, mintha egy láthatatlan kéz irányította volna. Néhány milliméterrel elkerülte a fő ütőeret, melynek megsértése akár azonnali halált is okozhatott volna. Elkerülte a gerincvelőt, a húgyvezetéket, a csípő­verőeret és más létfontosságú szerveket. Crucitti professzor és a többi műtétnél asszisztáló orvos számára világossá vált, hogy ez olyan tény, amit nem lehet orvosilag megmagyarázni, hogy ez egyszerűen csoda. Maga a szentatya is így magyarázta a történteket: „Ez egy valódi csoda volt, és tudom, hogy kinek köszönhetem ezt a csodát. Egy kéz fogta a fegyvert, egy másik pedig a golyót irányította”. Egy profi bérgyilkos 3 méterről rálőtt a fejre, a szívre és a hasra. Pontosan célzott, és biztos volt benne, hogy lövései halálosak lesznek.

Dziwisz érsek: „A Szentatya mennyei jelet látott mindebben, mi pedig – az orvosokat is beleértve – csodának tartottuk a történteket. Úgy tűnt, hogy mindent egy láthatatlan kéz irányít. A merénylet másnapján a pápa áldozott, a következő nap pedig még ágyban fekve, de velünk koncelebrált. A szentatya nem tette félre zsolozsmáskönyvét. Emlékszem, hogy a merénylet másnapján, alig hogy visszanyerte az eszméletét, máris azt kérdezte: „Már elmondtuk a kompletóriumot?” Minden este szentmisét mutattunk be, és utána litániát imádkoztunk a Szűz Anyához. A szentatya a nővérekkel énekelt. A kórház dolgozóinak leghőbb vágya a miséjén való részvétel volt.

Május 23-án az orvosok azt írták a napi jelentésükben, hogy a beteg állapota már nem életveszélyes”.

Szerk.

Forrás: A Frossard „Ne féljetek” Vatikán 1982; T. Styczeń SDS, S. Dziwisz érsek „Az ima a Getszemáni kertben még tart” Lublin 2003

Szeretnék előfizetni

Ha a teljes változatot szeretnéd PDF-ben letölteni



Published in November 2010.


Read more Christian articles (Hungarian)


Top

Ajanlja ezt az oldalt egy ismerosenek!


Vote!