 |
 |
 |
|
|||
| |||
| |||
| |||
|
|
|
|
|
|
Szerző: Grzegorz Kucharczyk,
A katolikusellenes propaganda egyidős az Egyházzal. Valahányszor kiéleződtek az egyházellenes harcok a történelem folyamán, azokat az időszakokat mindig végigkísérte — vagy meg is előzte — a katolikusok ellen irányuló propaganda. Erre a Megváltó is felhívta a figyelmet, amikor azt mondta az apostoloknak, hogy hazudozva mindenféle rosszat fognak rájuk mondani. Alapítójának e szavait erősíti meg az Egyház teljes története.
A felvilágosodás kori katolikusellenes propaganda a reformáció örökségéből indult ki. A felvilágosodás kori szalonokban előszeretettel olvastak az egyházi inkvizíció „több millió” áldozatáról vagy a kolostorok falai mögött elkövetett bűntettekről. Katolicizmus – szegénység és korlátoltságA felvilágosodás új hangnemet hozott a katolikusellenes propagandába: azt a meggyőződést, hogy a katolicizmus a civilizáció fejlődésének hátráltatója, a babonaság és az elmaradottság megnyilvánulása. Ilyen megvilágításban a katolicizmus már nem csak a kegyetlen, hatalomra éhes emberek, a háttérben működő manipulátorok, lázadozók vallásaként jelent meg, egyszóval olyan vallásként, amelytől félni kell, és ezért elvetendő. A felvilágosodás propagandája immár más dolgokra helyezte a hangsúlyt. Konokul azt állították, hogy a katolicizmus nem is annyira veszélyes, mint inkább nem illő a civilizált emberhez, s aki katolikus, nemcsak vakon ragaszkodik a „római antikrisztushoz”, hanem korlátolt és elmaradott, aki nem győz lépést tartani a fejlődéssel, sőt, elzárkózik annak jótékony hatásai elől.
Ez a kép, melyet a felvilágosodás kori antikatolikus elit réteg alakított ki és propagált, főként akkor került előtérbe, amikor a katolikus közösségek a kendőzetlen, állam által irányított diszkrimináció és elszigeteltség tárgyává váltak. Jól illusztrálja ezt a Brit-szigetek (Britannia és Írország) példája a 18. században. A katolikusok itt több mint 200 évig az ún. büntetőtörvények (penal laws) alapján másodrendű állampolgárok voltak. A 18. századi brit (protestáns) sajtóban a katolikus államokat úgy mutatták be, mint fejletlen országokat, ahol a lakosság anyagi szegénységben és intellektuális nyomorúságban él. Így ábrázolták pl. Franciaországot, amellyel Nagy-Britanniának akkoriban háborús konfliktusa volt nemcsak az európai kontinensen, hanem az Újvilágban is. Ugyanez volt a helyzet a reformáció idejében is, amikor a Hollandia által támogatott London politikai riválisainak tekintette a katolikus monarchiákat (Spanyolországot és Portugáliát), és nemcsak tengeri csatákat vívott, hanem „fekete propagandát” is vezetett a politikai (és vallási) ellenségei ellen. A 18. században a brit magazinok, évkönyvek és naptárak (melyek inkább könyvekre emlékeztettek) arról győzködték az olvasóikat, hogy a francia parasztok szélsőséges szegénységben élnek. Ezeket a „leleplező” állításokat általában görnyedt, facipős, szakadt ruhájú francia vidékiek képeivel illusztrálták. Ezt az állapotot (mely nem felelt meg az akkori franciaországi valóságnak) a katolikusellenes propaganda szerzői nemcsak a királyi abszolutizmus hibáival magyarázták, hanem a katolicizmus „romboló” hatásával is, mely a protestantizmussal szemben a lustaságot és a pazarlást támogatja — általánosságban véve a rossz gazdálkodást. »Olvass tovább: Published in October 2020. Read more Christian articles (Hungarian)
Ajanlja ezt az oldalt egy ismerosenek!
|
|
|
|
|
|
