Paradicsom: Tizenötödik ének

Tartalom: "Isteni színjáték"

Dante őse

A jóakarat, amely sohse fárad

önteni helyes szeretet fuvalmát

- miként a rosszból a helytelen árad -

elcsititá az édes líra húrját,

melyet az Ég újja feszít vagy enged,

s elcsöndesíté ama dal zsivajját.

Hogy' képzelhetnéd, hogy süket leendett

igaz kérésre ez a Kar, mely értem,

csakhogy kérhessek, engedé e csendet?

Bizony méltó, hogy örök kínban éljen,

ki az Öröktől fosztja meg magát,

hogy elmúlandó szerelmet cseréljen!

Mint tiszta égen szökve szalad át

nyáreste hirtelen tűz, mely magával

vonja szemed, követni szalagát;

s futó csillagnak mondanád; de rávall

arra, hogy más, avval, hogy nem hiányzik

helyérül egy se, s múló sugarával:

úgy láttam, hogy egy csillag lecikázik

csillagzatából ama láng-keresztnek

jobb karja végétől talapzatáig,

s gyöngyként, melyet zsinóra nem eresztett,

csillogott sugárfonalán suhanva,

mint alabástrom mögött fény ha reszket.

Igy Anchises, hogy már temetve hamva,

suhant árnyként - ha nem hazug a Múzsa -

Elysiumban fiához rohanva.

"O, sanguis meus, o, superinfusa

gratia Dei, sicut tibi, cui

bis unquam coli janua reclusa?"

Igy szólt a láng; és én hozzásimúlni

vágyva, reá, majd Kedvesemre néztem,

és kezdtem kettős bámulatra gyúlni,

mert szeme égett drága nevetésben

s én úgy éreztem akkor, hogy enyémet

üdvöm és Éden legmélyébe véstem.

S tovább hallottam zengeni a fénynek,

kit egyként boldog voltam hallva-látva,

oly mély szavát, hogy is nem érthetém meg.

Nem szántszándékkal rejtezett homályba,

hanem kényszerből; mert föllebbre szállott

vesszeje, mint célt tűz e földi tábla.

Mikor a tűz, mely nagy szivéből áradt,

oly fokra csillapult, hogy már a szónak

nyíla értelmünk céljába találhat:

az első, mi kizengett hallgatólag,

ez volt: "Áldott légy, Hármas Egy, ki íme

magvamra szórod záporát a Jónak!"

S szólt: "Boldog szomjban száradt szájam ínye,

mellyel a Nagy Könyv olvasása töltött,

melynek sohsem változik lapja-színe:

ma te, fiam, föloldtad ezt a böjtöt,

fényem nagy böjtjét, a Nőnek kegyébül,

aki válladra, szállni, szárnyat öltött.

Azt hiszed, minden eszméd úgy belémgyűl

abból, ki Első, - mint, ha jól megérted,

a kettő-három-négy az Eggyen épül:

azért azt, hogy ki vagyok, meg se kérded,

sem hogy mért szállok így eléd vigabban

más boldognál, kit vídámsága éltet.

Hited nem csal; mert bárki e csapatban

belát a nagy Tükörbe, melybe' minden

gondod előbb kitárúl, mint magadban.

De, hogy a szent vágyat, mely drága kincsem

s amelynek szomja tart örökre ébren

boldog látásban, - jobban teljesítsem:

emeld csak hangod tiszta, nyílt beszédben!

zengjen a kérés, zengjen a kivánság

melyre a válasz már előre készen!"

Hölgyemre néztem; s rajta oly vidámság

ömlött el, szómat már előre hallva,

hogy érzém, lelkem vágy tollai rántják,

s kezdtem: "Az érzés és az ész hatalma

egyforma súllyal van kimérve néktek,

amint az ős Egyenlőség sugallja;

mivel a Nap, mely világítva éget,

hőt és fényt oly egyformasággal önt fönn,

mely minden hasonlatot kicsivé tett.

De akarat és tudás lenn a földön

kell, hogy oly okból, mely nektek világos,

szárnyára más-más tollazatot öltsön.

És engem, földit; ílyen végzet átkoz,

úgy; hogy köszönni nincsen semmi másom,

csak szívem, ez atyai fogadáshoz!

De esdek hozzád, eleven topázom,

kivel gyöngyös e drága ékszer: engedd,

hogy szép neveden vágyam lakomázzon!"

"Óh, lombom, kiért örömben derengett

szivem, már várva: gyökered valék én!"

válaszul ő így törte meg a csendet;

s: "Kitől családod" - szólt előrelépvén -

"kapta nevét, s ki száz évet legázolt

már lenn a Hegynek első kerülékén,

nekem fiam, és neked nagyapád volt;

illik, hogy útját, jámbor sarjaképpen

mindenmód könnyítsd és imáddal ápold.

Firenze, régi szűk kerűletében,

hol tornya áll még, s reggel s délidőre

harangja zeng, békés volt, tiszta, vétlen.

Nem volt dús öve, gyöngyös főkötője,

sem szépharisnyás hölgyei, se lánca,

mely látnivalóbb, mint a viselője.

Nem okozott még rettegést a lányka,

alig születve apjának: hogy' adja

férjhez hamar, s mit néki hozományba?

Nem nézett üres terem dús falakra;

Sardanapal még nem akadt, ki hálók

fényűzésének titkát megmutatta.

Nem verte még pompában Montemalót

a kis Madárhegy, mely emelkedésre

kiváló lesz, esésre még kiválóbb!

Bellincion Bertit láttam én kevésbe

került bőrövvel, csontcsattal; s tükörtől

kelni nejét, arcát nem piperézve.

Láttam Nerlit és Vecchiót durva bőrből

készült ruhával elégedni, s orsót

s guzsalyt nem válni büszke úri hölgytől.

Boldog nők! tudták, hol lelnek koporsót,

s nem kellett, hogy üres ágyban sirassák

férjüket messze frank utakra bolygót.

Hanem némellyek a bölcsőt viraszták

és csicsugatva használták a nyelvet,

amely papáknak-mamáknak mulatság;

és mások, fonogatva rokka mellett

a kis családnak Fiesolét mesélték,

s Rómát és a trójai veszedelmet.

Akkor még csoda volt, és úgy beszélték

volna Cianghellát és Salterellót, mint ma

Cincinnatust és Corneliát beszélnék.

Ily régi boldog nyugalomba, minta-

otthonba, milyet minden hű sziv áhít,

egyszerűségbe és polgári csínba

tett engem Mária, kit jó anyám hítt;

s ős templomodban Cacciaguida s egyben

keresztény lettem - s ez ma is vidámít.

S Moronto s Eliseo bátyja lettem:

a Po völgyéből jött a feleségem:

s te ennek nevét viseled nevedben.

Szolgáltam Konrád császár seregében,

kinek, hogy karddal övemet csatolja,

kegyét számomra kinyeré az érdem.

Vele harcoltam, Keletig hatolva,

a korcs hit ellen, melynek népe máig

pápa bünéből jussotok' bitolja.

Itt oldozott föl engem a halál; itt

ölt ki e csúf nép a csalárd világból,

melynek szerelme vesztetekre válik:

s Békémbe szálltam e vértanuságból."

Tartalom: "Isteni színjáték"

Letöltés: "Isteni színjáték"

Forras: http://mek.oszk.hu/00300/00362/html/index.htm

Читайте також: Данте Аліг'єрі. Божественна комедія.

Читайте также: Данте Алигьери. Божественная комедия.

Top

Ajanlja ezt az oldalt egy ismerosenek!