Paradicsom: Huszonharmadik ének

Tartalom: "Isteni színjáték"

Krisztus diadalmenete

Mint a madár, ha az otthonos ágok

között ült édes kicsinyjei fészkén

az éjben, mely elrejti a világot;

s reggel a drága fejecskékre nézvén

hamar, hogy nékik élelmet találjon,

nehéz munkáját könnyüvé igézvén

siet, hogy egy kihajló galyra szálljon;

az égő Napot égve, lesve várja,

és a Hajnalt születni messze tájon:

úgy nézett Hölgyem egyenessen állva

s merőn figyelve, amaz égvidékre,

hol útját a Nap leglassabban járja.

S én látva őt e nagy várásban égve,

úgy tettem, mint ki folyton másra vágyik

és a reményben elégül ki végre.

De nem sok perc tellt egyik és a másik,

várás és látás közt, mert szomjam-oltva

láttam, hogy az ég lassan fölsugárzik.

S szólt Beatrice: "Im egész csoportja

Krisztus diadalmenetének! Ime

ez égforgás termése mind behordva!"

És úgy lángolt előttem arca színe

s szemei oly gyönyörrel tele voltak,

hogy nincs a nyelvnek arra szava, ríme!

Mint tiszta éjein a teleholdnak

örök nimfák közt Triviát nevetni,

akik színt adnak a nagy égi boltnak:

úgy láttam ezer láng közt fényesedni

a Napot, melytől valamennyi láng gyúlt,

mint a mienktől csillag gyúl seregnyi.

És az eleven ragyogáson át húllt

e lángvalóság, oly vakítva, fénylőn,

szemembe, hogy csöpp látásom elájúlt.

Óh, Beatrice! drága jó kisérőm!

Így biztatott: "Itt oly fény győz le téged,

melynek sugára kifog minden élőn.

Itt látod az Erőt s a Bölcseséget,

mely Ég és Föld közt az utat nyitotta,

melyért a vágy már oly régóta égett!"

Mint a felhőkből, nem férvén azokba,

kicsap a tűz, ha megnőtt s lángra éledt,

s magát hajlama ellen földre dobja:

lelkemben épúgy megnővén az élet

e táplálékon, kicsapott magából,

és meg se tudom mondani, mivé lett.

"Nyisd föl szemed, mert szemem tűze lángol!

Eleget láttál, hogy immár kibirjad,

és mosolyomba nézni mi se gátol."

Úgy voltam, mintha lassan kelve virrad

előtted egy felejtett kép, s hiába

igyekszel, hogy eszedbe visszahíjjad:

hallva e kegyet, amelynek dijába

nincs méltó hála, s mely végkép beírva

a Múlt könyvébe, a memóriába.

Ha minden ajk egyszerre dalra nyílna,

mely Polyhymnia s hugai édes

tejét valaha dalra hízni szívta:

nem jutna az igazság ezredéhez,

segítve lelni szót a szent mosolyra,

s arcát leírni, mily gyönyörűséges.

Azért kell hogy e pontot átugorja

Éden felé szállván a szent Poéma,

mint ki előtt az út omolva volna.

De elgondolva, milyen súly e téma,

s mily halandó váll remeg itt alatta,

ki az, kiben a gáncs ne lenne néma?

Nem oly ut az; hogy kis ladik szaladja

s nem való magát-kímélő hajósnak,

hol bátor bárkám hasít be a habba.

"Mérthogy szemeddel arcomra fonódsz csak?

miért nem nézed a sok szép virágot,

amelyek Krisztus napjától bimbóznak?

Itt van a rózsa, melyben amaz áldott

ige testté lőn; s liljomok, amellyek

illata vitte jóra a világot!"

Igy Beatrice; s készen, hogy figyeljek

szavára én, fölnéztem, hogy kiállva

a fényt, gyengeségemmel harcrakeljek.

Mint napsugárban, mely tört felleg árnya

mögül jön, aki látja dús növényzet

rétjét s árnyékból néz napos virányra:

úgy láttam én ott felhőit a fénynek,

mely mind felülről világítva égett,

de napjukat fenn nem láthattam én meg.

Áldott erő, mely átitattad őket!

fölemelkedtél, hogy fényét ne vedd el

szememnek, amely nem bírt volna téged! -

A szent Virág neve, mely este-reggel

zendül imámban, erőm visszaadta

a felsőbb lángig szállnom e szemekkel.

S amint szemem lefestve megmutatta,

mekkora és milyen a drága Csillag,

mely győz az égben, mint győzött alatta:

az égből íme egy tűzcsóva illant

le s koszorúnak csavarodva körré

fején egyszerre mint korona csillant.

A legszebb dallam, ami még a földé

s amiért minden földi szív epedne,

ég-zengés módra a fület gyötörné

az égi húr hangjával egybevetve,

amely a szép Zafir körül gyürűzött,

mely legtisztább színt ötvöz az egekre.

"Angyal szerelme vagyok; itt gyürűzök

a mámor körül, mely a Méhből árad,

melynek házában Örömünk időzött;

s gyürűzni fogok, míg követve járod

fiadnak útját, égi Hölgy, s az égnek

a legfelső köre ragyog, mert te járod!" -

Igy tett a zengő gyűrü szent pecsétnek

dalt még fényére; s ekkor zendítette

a többi fény mind Mária nevét meg.

A nagy világ királyi köpönyegje,

mely minden testre ráborúl, s amellyet

leginkább éltet az Úr lehe s tette:

alsó partjával még oly messze sejlett

fejünk fölött, hogy onnan, ahol álltam,

még fényéig a látás föl se terjedt

s annyi erőt szememben nem találtam,

hogy a koszorús lángot föl kövessem,

akit Fiához emelkedni láttam.

S mint gyermek nyújtja karját, hogy repessen

a mama felé, kinek szívta mellét:

kifelé-áradt lelkükkel tüzessen

repestek a fények, hogy fölemeljék

lángjukat Máriához: így mutatta

mindannyi hozzá-vonzó nagy szerelmét.

Igy látásomban soká megmaradva

oly édesen zengték: "Regina coeli...".

hogy kéje szívem' máig el se hagyta.

Óh, dús hombárok! mily bőség dicséri

a gazdát, ha jó mag, amit lehintett

s a jó magnak jó termését is éri.

Itt örülnek és élvezik a kincset,

mit számkivetve szerzünk Babilonban

aranytalan hullatva könnyeinket.

Itt diadalmas, ülve hatalomban

fiával Máriának s Istenének

a régi s új Zsinattal, égi honban,

az, aki kulcsát tartja annyi fénynek.

Tartalom: "Isteni színjáték"

Letöltés: "Isteni színjáték"

Forras: http://mek.oszk.hu/00300/00362/html/index.htm

Читайте також: Данте Аліг'єрі. Божественна комедія.

Читайте также: Данте Алигьери. Божественная комедия.

Top

Ajanlja ezt az oldalt egy ismerosenek!