Isteni színjáték - Pokol: Harmincharmadik ének Isteni színjáték. Dante Alighieri.
Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!                Isten nevét hiába ne vedd!                Az Úr napját szenteld meg!                Atyádat és anyádat tiszteld!                Ne ölj!                Ne paráználkodj!                Ne lopj!                Ne hazudj,mások becsületében kárt ne tégy!                Felebarátod házastársát ne kívánd!                Mások tulajdonát ne kívánd!               
Magyar valtozatChristian portálon

Christian források

 
Pokol: Harmincharmadik ének
   

Tartalom: "Isteni színjáték"


Ugolino és az eleven kárhozottak

Felemelé a szörnyű lakomátul

száját a bűnös, megtörülve szépen

a fej hajában, melyet rága hátul,

s kezdé: "Óh, hát megint véresre tépjem

a kínt, amely szívemet elszorítja

már rágondolva, nemhogy még beszédben.

De hogyha szavam lészen az a csíra,

mely szégyent hoz ez áruló fejére,

láss beszélve sírni s beszélni sírva.

Nem tom, ki vagy s e kárhozat helyére

miként jöttél; de Flórenc szép vidékén

szülöttnek sejtet szavaid zenéje.

Tudd meg hát: Ugolinó gróf valék én

s ez itt Ruggieri érsek: mért vagyok

ilyen szomszédja, elválik a végén.

Hogy tette azt, hogy benne bízva sok

ármánya által bús fogságba estem

s elvesztem: elbeszélni nincsen ok.

Azért csak mit nem tudhatsz még, lefestem,

hogy lássad azt, van-é okom haragra,

lefestem, mily csúf halált halt a testem.

Keskeny nyílás vet fényt a bús falakra,

miknek éhségem ád nevet azóta,

s hol még sok ember lesz börtönbe rakva.

S már e nyiláson át fogságom óta

több holdat láttam, míg jövőmnek fátylát

egy rossz álom előttem szétnyitotta.

Álmomban ez egy farkast és családját

üzött fel úri vadászként a hegyre,

amelytől Luccát Pizából nem látják.

Tanult, sovány ebekkel űzte egyre

s Sismondi és Lanfranchi és Gualandi

vele együtt kergették vetekedve.

Fáradtan már alig bírtak haladni

a farkaskölykök s ezer harapásnak

sebével láttam őket ott maradni.

Napkölte előtt fölébredve másnap

hallám, hogy fiaim kenyeret kérnek

nyögő hangján álomközti sirásnak.

Kő vagy, ha nem sír benned is a lélek

elgondolván, ez mily érzésre keltett;

ki itt sem könnyez, mit könnyezne még meg?

Felébredtek s az óra már közelgett,

amikor enni szoktak nékik adni,

de álmából mindegyik rosszat sejtett.

S hallám az alsó zárat elcsukatni

a szörnyü tornyon; és szemükbe néztem

fiaimnak - s hangot se tudtam adni.

Nem sírtam - kővé váltam már egészen -

de sírtak ők, s szólt Anzelmocska végre:

»Mi lelt, apám, mért nézel oly sötéten?«

Ekkor se sírtam, sem a kérdezésre

Nem válaszoltam aznap, sem az éjjel,

amíg a másik nap nem jött az égre.

Amint a kínos tömlöc némi fénnyel

világosúlt és én borzadva láttam

arcomat négy arcon tükrözni széllyel,

két öklömet kétségbeesve rágtam;

s ők azt gondolván, étel éhe dúlja

testem, így szóltak felugorva bátran:

»Atyánk, nem lesz szivünknek ennyi búja,

ha minket eszel! Te ruháztad csontunk

e vézna hússal: - vedd magadhoz újra!«

Aznap, se másnap, több egy szót se mondtunk,

nem búsítottam őket több sohajjal -

mért nem nyíltál meg, föld, elnyelni gondunk?

Mikor negyedszer így talált a hajnal,

Gaddo magát előttem elvetette:

»Apám, hát nem segítesz?« - nyögte jajjal.

Azzal meghalt. S mint most látsz engemet te,

sorban elesni láttam mind a hármat

ötöd- s hatodnap kínok közepette.

S már vakon keresni négy fiacskámat

kezemmel; s két nap nevük egyre mondtam,

míg többre ment az éhség, mint a bánat!"

Amint végezte, szemforgatva nyomban

a nyomorult fejet kezdé harapni

s foga kemény volt, mint eb foga, csontban.

Aj, Píza, örök botrány fogsz maradni

a szép hazában, ahol a si járja.

Mert a szomszédság rest példát mutatni,

támadjon fel Gorgóna és Caprára

s az Arnót torlaszolják el keresztbe,

hogy benned mindent megfullasszon árja.

Bár Ugolino vesztedet kereste

s minden várad eladta volna tényleg,

nem vonhatnád fiait ily keresztre.

Ártatlanok, hisz nem sok éve élnek,

új Thébae! Uguccione és Brigata

s a kettő, kiket fent nevez az ének.

Tovább mentünk, hol a jég síma háta

más népet föd be zordan, kiknek arca

van fölfelé a jégből, nem a háta.

S a könny maga a könnyet visszatartja,

hogy a könnyek befelé visszaszállnak,

hogy több legyen a kín nyomása, harca.

Mert a legrégibb könnyek összeállnak

s a szemnek gödrét megtöltvén előre

az arcon kristálysisakot csinálnak.

S bár, mint kinek megkeményült a bőre,

érzéketlen volt arcom: a hideg

minden érzését elrabolta tőle,

mégis úgy tetszett, szél legyinti meg.

És kérdém: "Mester, ki mozgatja ezt már?

Nem alszik itt lenn minden lengeteg?"

S felelte: "Útunk ama tájra kezd már

vinni, hol saját szemed válaszol majd,

meglátva az okot, amelytől ez száll."

A fagy varából most elénkbe sóhajt

egy hang: "Ó, lelkek, kik annyira szörnyen

vétkeztetek, hogy vár a legalsó part,

ó, törjétek le, hogy egy percre könnyen

kisírjam kínom, ezt a szörnyü fátylat

szememről, míg majd ráfagy újra könnyem."

Feleltem: "Mondd, ki vagy, ha az a vágyad,

hogy legyen kedvem emlékezni rád: -

s ha nem segítlek, e jég vessen ágyat."

Felelt hát: "Én Alberigo barát,

gonosz gyümölcs gonosz kertésze voltam,

s kapok most a fügéért datolyát."

"Ó," - mondtam ekkor - "itt vagy hát már holtan?"

S ő: "Nem tudom, fenn jár-e a világban

testem, vagy elpihent a síri boltban,

mivel az megvan itt Ptolomeában,

hogy ide gyakran előbb hull a lélek,

mint Atropos kárt tenne fonalában.

És hogy e könnyből fagyott régi kéreg

súlyát szememről szívesebben elvedd,

elmondom, hogy mihelyt e szörnyü méreg,

árulás vétke, szennyezi a lelket,

testét egy démon elfoglalja s benn ül,

míg ideje lejár s a vére cserged.

S a lélek addig ilyen kútban enyhül,

s tán jár a teste még ez árnynak ott fönn,

aki már rég mellettem idelenn hül.

Te tudhatod, ki nemrég még a földön

éltél; ser Branca d'Oriának nevezték,

s több éve mult, hogy e hely néki börtön."

"Félek, hogy megcsalsz" - mondtam - "hiszen ezt még,

ezt a ser Branca d'Oriát ki se vitték,

eszik, iszik, alszik s ruházza testét."

"Fönn" - szólt - "hol a Rondakörmök hevíték

neki a szívós szurkot főni, forrni,

Zanche Mihály úr meg sem érkezett még,

mikor már ennek a testébe holmi

ördög jött és egy rokonába, szállni,

ki az árulást segíté koholni.

De nyújtsd kezed már valahára szánni:

nyisd föl szemem!" - És én föl nem nyitottam

és jótett volt, gonoszul véle bánni.

Aj, Genova! minden baj megvan ottan!

s az erkölcsöt lakói messze küldik.

Genova! miért nem pusztúlsz el legottan?

Mert ezt a vásott romagnai földit

olyannal láttam Kocitusz tavában,

kinek a lelke Kocituszba' fördik

s a teste élve jár-kel Genovában.


Tartalom: "Isteni színjáték"

Letöltés: "Isteni színjáték"

Forras: http://mek.oszk.hu/00300/00362/html/index.htm

Читайте також: Данте Аліг'єрі. Божественна комедія.

Читайте также: Данте Алигьери. Божественная комедия.


Top

Ajanlja ezt az oldalt egy ismerosenek!



Vote!