Purgatórium: Tizenegyedik ének

Tartalom: "Isteni színjáték"

A művészek gőgje

"Ó, Miatyánk, ki lakozol a mennyben,

nem határokba szorítva, csak első

magasságodhoz vonzó szerelemben:

szenteltessék meg neved. Áldja felső

erődet minden teremtmény beszéde,

s fuvalmad, mely a szívbe édesen jő.

Jöjjön el a Te országod, a Béke:

mert ha nem jön, mi minden képességet

összeszedve sem érünk közelébe.

Mint angyalaid áldozzák Tenéked

akaratukat, dalolván: »Hosanna!«:

úgy áldozzák az emberek övéket.

Hulljon elénk a mindennapi manna,

mely nélkül e vad pusztán hátracsügged,

aki leginkább előrerohanna.

Mikép mi annak, aki ellenünk tett,

bocsáss meg nékünk; légy irgalmas ostor

bününk számára; ne nézd érdemünket.

Erőnket, mely oly könnyen rosszbakóstol,

ne hadd, hogy az ős Ellenség kisértse:

de szabadíts meg minket a Gonosztól.

A végső kérést nem magunknak kérte

ajkunk, Uram, mert nem kell; hanem annak,

kinek még földi húsban cammog élte."

Igyen könyörgött a sok árny utamnak

könnyebbségéért; s nyomva súlyaiktúl,

milyenek olykor álmainkba' nyomnak,

más-más mértékben gyötrődnek a kíntul

járván körét az első partszegélynek,

míg a világ köde róluk letisztul.

S ha ők ott folyton javunkra beszélnek,

mit nem kell itt az ő javukra tenni,

kiben jó szándék jó gyökéren éled?

Segítsük őket foltjaik levenni,

mik itt szennyezték, hogy tisztulva, könnyen

tudjanak csillagos körökbe menni.

"Igazság és Kegy úgy emelje fönnyen

lelketek égbe, szárnyatok megoldva,

hogy vágyatok szerint suhanva menjen

veletek föl, föl: amint itt a kurta

utat megmutatjátok; és ha több van,

azt mely lejtésben legkevésbbé durva:

mert itt e társam még azok között van,

kiket Ádám husa ruház, s röpülni

vágya szerint, de ereje fölött van."

Ami szót kaptunk most feleletül mi

azokra, miket szólt a Bölcs Kisérő,

hogy kitől jöttek, nem akart kitünni;

csak hogy azt mondták: "Aki jobbfelé jő

velünk a parton, rálel a kapúra,

melyen fölhághat az is, aki élő.

S ha nem gátolna ez a szikla-súlya,

amely itt gőgös nyakamon kemény fék

s amelytől arcom földre lekonyúla,

ezt, aki nem mondja nevét, de él még,

jobban megnézném, hogy nem ismerős-e?

s részvétet tőle kínjaimra kérnék.

Én latin voltam, és fajomnak őse

- nem tudom, hogy hozzátok ért-e híre -

Aldobrandesco volt, Toscana hőse.

Elődeim nagy lelke, régi vére

szívemet úgy megduzzasztotta gőgben,

hogy nem gondolva közanyánk bünére,

magam' becsültem, mással nem törődtem;

s ez lett halálom, mint Siéna tudja,

s minden gyermek campagnai mezőkben.

Omberto vagyok; s gőgöm a bal útra

nemcsak engem vitt; megszenvedte minden

barátom, vélem bús romlásba jutva.

S ezért kell ezt a súlyt most, íme, vinnem;

s mert az életből, vezeklést se tartva

távoztam, most nem távozhatok innen."

Szólt, s én hallgattam, fejemet lehajtva;

s egy árny, ki eddig velünk szót se váltott,

a nagy súly alól arcát fölcsavarta

s megnézett és megismert s fölkiáltott,

s rám, ki hozzájuk legörbülve jártam,

fáradságos tekintetet bocsájtott.

"Ó," - szólék - "te vagy Oderisi, látom:

Agobbio s a művészet dísze, melynek

neve fényfestés Páris városában."

"Testvér" - szólt - "vígabb színeket viselnek

bolognai Franco rajzai; nékem

részem van dicsőségből: ő betellhet.

Nem voltam íly szerény ám én se régen,

míg éltem; lángként lobogott e szívben

és csak kitűnni vágyott, büszkeségem!

És ennek árát fizetem ma itten;

s még itt se volnék, ha, még bűnre képes

testtel, Hozzád nem tértem volna, Isten!

Ó, embergőgök hiúsága! véges

hír, mely mindjárt meghal, ha elhanyatlott

barbár kor nem tér vissza kútfejéhez!

Lám, festészetben Cimabue tartott

minden teret, és ma Giottót kiáltják;

s amannak híre éjszakába hajlott.

Igy Gídó Gídót, egymást sorba váltják

a költők; - s él már tán, ki úgy kinyomja

mindkettőt, mint fészekbül a madárkát.

Szélre hasonlít, lenge fuvalomra

e földi hírnév - mely nevét cseréli

a tájjal, amint erre fúj vagy arra.

Több híred lesz tán, ha vénségben éri

húsod a halál, mint ha amídőn még

ajkad a pacit és papit beszéli,

ezer év múlva? mely oly kis idő még

az örökhöz, mint a leglassubb égkör

forgásához, míg pillád emelődnék.

Ennek, ki lassan leng el e vidékről

előttem, zengett nagy Toscana régen,

ma Siéna sem zeng nagyon nevétől.

Siéna, ahol úr volt, mikor épen

állt még Firenze gőgje, ki ma ríma,

de büszke hölgy volt annakidejében.

Mint a fü színe, mit a nap kihína

a földbül, a ti dicsőségtek olyan:

aki kihíja, ugyanaz kiszíja."

És én: "Igaz szód int, hogy fölcsatoljam

alázat övét, s gőgömből leszállni;

de most, kiről szóltál? hadd tudakoljam."

"Ez itt" - felelt ő - "Provenzan Salvani

s azért van itt, mivel minden hatalmat

Siénában magának mert kivánni.

Azért jár így most; és nem lel nyugalmat,

mióta meghalt; íly pénzzel fizet meg,

kiben merész vágy szertelen kisarjad."

S én: "Ha oly lelkek, akik életüknek

bűnbánat nélkül éltek alkonyáig;

ott lenn maradnak, ide nem jöhetnek,

ha ima nem száll, nem üdvükre válik,

annyi ideig, mint ameddig éltek:

hogy engedhette őt az ég idáig?"

"Mikor még híre-kincse volt tömérdek,

koldulni, minden szégyent félretéve

kiült Siéna piacára, féltett

barátja váltságát hogy összekérje

- (mert akkor Károly börtönében élt ez) -,

bár reszketett erében büszke vére.

Nem mondok többet, és talán nem értesz;

de városod majd veled nemsokára

úgy bán, hogy sorsod szavaimra fény lesz.

E tette által lőn föloldva zára."

Tartalom: "Isteni színjáték"

Letöltés: "Isteni színjáték"

Forras: http://mek.oszk.hu/00300/00362/html/index.htm

Читайте також: Данте Аліг'єрі. Божественна комедія.

Читайте также: Данте Алигьери. Божественная комедия.

Top

Ajanlja ezt az oldalt egy ismerosenek!