 |
 |
 |
|
|||
| |||
| |||
| |||
|
|
|
|
|
|
Tartalom: "Isteni színjáték" A bűvös fa alatt Sem szó a lépést, sem lépés a szót nem gátolá, sőt csak jobban siettem, mint jó szél hogyha hajtja a hajót: s az árnyak, új halálba senyvedetten, szemük gödréből bámulgattak engem, amint látták, hogy élve járok itten. De én beszédemet folytatva mentem, szólván: "Lassabban jár most, tán a másik kedvéért ő is, mint tenné különben. De mondd, ha tudod, mely tájon tanyázik Piccarda? s van-e, kit eszembe vésnék, méltó e nép közt, mely itt lesni látszik?" "Hugom, kiben a jóság vagy a szépség volt-e több, nem tudom, a nagy Olympon ünnepli koszorús dicsőülését" - szólt; s folytatá: - "Nevét itt senki titkon nem tartja; úgyis már vázak vagyunk a nagy éhségtől, nincs hús a tagjainkon. Ez itt" - újjal mutatta - "Buonagiunta, Buonagiunta da Lucca; s érdemes holt ott túl az is, kinek csak bőre-csontja, a Szentegyház hajdan a karja közt volt: Toursból való; s most bőjttel itt vezekli a bolsenai ángolnát s vörösbort." Igy névvel sorban többet jegyezett ki; és mind örült a nevét hallva tőle, nem látszott érte haragudni senki. Láttam, éhes foggal, mely leget őrle, Ubaldin dalla Pilát s Bonifácot, ki pásztorbottal volt sok lélek őre: s messer Marchesét, aki borban ázott, bár szomjas sem volt, Forli városában, s jól nem lakott, bármennyit lakomázott. Mint ki körülnéz és választ magában, kiválasztottam a luccai lelket, akit leginkább rajtam csüggni láttam. Mormogásából egy nevet kisejtett fülem: "Gentucca" - mely búsan a helyrül, hol az Igazság mosta, fölkesergett. "Ó, te, kinek szemében az a terv ül, hogy hozzám szólasz: szólj, keserves árny, hát" - mondtam - "s mindkettőnk lelke tán megenyhül!" "Él már a Hölgy, és hordja még a pártát" - kezdte - "ki majd áldatni fogja véled városomat, bár mások nem is áldják. Most menj, és ennyi tudással beérjed; s ha nem jól érti tört szómat figyelmed: megadja magyarázatát az Élet! De mondd: azt merhetem-e látni benned, ki amaz ujdon éneket dalolta: »Hölgyek, akik értitek a szerelmet...«? "Mit a Szerelem sugdos" - válaszolta ajkam - "megőrzöm én és szót a szóra írom, amint ő bellül mondja tollba." "Ó, testvér, most rálátok a csomóra, mely a Jegyzőt, Guittonét, s engem, édes új stíletektől messzetarta!" - szóla. - "Hogyan követte tollatok beszédes sugalmazója szavait szorossan, míg a mienk nem simult üteméhez. Mást régi és új stíl között bajossan hiszem hogy különbséget bárki lelhet." - S elnémult, mintegy megnyugodva, mostan. - Mint kik a Nílus partjain telelnek, darvak ha gyűlnek néha nagy seregbe, s aztán éket csinálva szárnyra kelnek: úgy a nép, mely ott megcsodált, sietve elfordult tőlem, s újból útnak áradt, melyre soványság és vágy könnyítette. S mint ki a gyors lépésbe belefárad, elmarad kissé, lélekzete-fulva, s lassan ballag, míg levegőt találhat: úgy várta, míg a szent nyáj elvonulna, Forese, s hátul csatlakozva hozzám velem jött, s kérdé: "Mikor látlak újra?" "Hogy meddig élek, nem tudom" - viszonzám - "de nincs mód oly hamar a Parthoz érnem, hogy sokkal hamarabb ne vágyakoznám. Mert a hely, hol az Ég rendelte élnem, már minden jóból pusztul, fogy naponta, hogy önmagának zordon romja légyen." "Menj! aki ennek a főoka" - mondta - "azt már, hol nincsen javulás, a Völgybe egy vad ló a farkára kötve vonja. Futását percenként gyorsítva csörg le a lejtős úton, és szétzúzva szörnyen testét, otthagyja csúful összetörve. Nincs sok forgás már ama nagy Körökben hátra" - (s az égre nézett) - "és megérted, mit most szavamból nem érthetsz ki könnyen. De ég veled már! Mert itt drága, féltett kincs az idő; s sokat vesztek belőle, ha így kisérlek, lépést tartva, téged." Mintha egy lovascsapatból előre tör az egyik lovas, hogy maga vágjon először az ellenséges erőre: úgy pattant ő föl, hogy előnkbe hágjon, s én elmaradtam, s velem ama Kettő, kik oly nagy Fények voltak a világban. S láttam, hogy mesze s egyre kicsinyebb ő; s már alakját szememmel (mint szavát volt eszemmel az előbb), követni meddő. S egy újabb fát, melyen sok súlyos ág hord színes almákat, láttam ott közelre, hol az úthajlás megnyitá a távolt. Alatta nagy nép, karjait emelve, hangos sírással a lombok felé rítt, mint mohó gyermek ízes eledelre, hogyha nem felel az, akitől kérik, hanem, hogy vágyuk fölcsigázza jobban, magasból mutatja, hol el nem érik. Aztán csalódva eltávoztak onnan, mi meg lassanként elértünk a fáig, melyről annyi könny s kérés visszacsobban. "Közel se lépve menjetek tovább itt! Van egy fa föntebb, Éva eve róla: ez is annak gyökeréből csirázik." Igy a lomb közül, nem tudom, ki szóla; és Vergiliusz és Statius és én szorosan mentünk, a parthoz huzódva. "Vegyetek példát lerészegedésén a dupla-keblü felhő-gyermekeknek, kik Thézeuszra vad hadát idézvén bolondok voltak; és a hébereknek szomján, kiket Gedeon elbocsájtott, medianiták ellen hágva hegynek!" Im egy hang ílyen példákat kiáltott torkosság bűnéről; s kicsiny csoportunk az út egyik szélén lapulva járt ott. Majd messze, puszta, nyilt uton tiportunk vagy ezer lépést; és a néma árnyak közt bús szemeket némán körbehordtunk. "Mit méláztok itt egyedül, ti hármak?" - szólt hirtelen hang; s megrázkódtam arra, mint félős barmok, ha mélázva járnak. S felnéztem akkor, hogy lássam, ki volna? s soha kohóban üveget vagy ércet nem láttam még oly izzó fényre gyúlva, mint itt valakit, aki szólt: "A bércet megmászni: innen kanyarodj utadra; itt följuthatsz, ha ezt a vágyat érzed." Látása látásomat elragadta; s úgy mentem Bölcseim nyomán előre, mint aki csak füle után haladna. Mint májusi szél, hajnal hirdetője, amelyben édes zamat áramolna, fű és virág szagából összeszőve; lágy szél itt úgy csapott a homlokomra, és érzém a Tollat legyezni, melynek mintha ambróziás illatja volna; s hallám a szót: "Boldog, ki oly kegyelmet nyert az Égtől, hogy túlontúl szivéhez a jó Izek szerelme nem közelghet, és mindig csak az Igazságra éhez!"
Tartalom: "Isteni színjáték" Letöltés: "Isteni színjáték" Forras: http://mek.oszk.hu/00300/00362/html/index.htm Читайте також: Данте Аліг'єрі. Божественна комедія. Читайте также: Данте Алигьери. Божественная комедия.
Ajanlja ezt az oldalt egy ismerosenek!
|
|
|
|
|
|
