Purgatórium: Huszonnyolcadik ének

Tartalom: "Isteni színjáték"

Matilda és a földi paradicsom

Mert vágyam mélyen szertenézni hajtott

e sűrü s élénk, isteni ligetbe,

mely az új napfényt függönyzé: a partot

elhagytam, többé mitse késlekedve.

Lassan indultam befelé a rónán,

ahol a földről illat szállt föl egyre.

S arcomba édes fuvalat csapódván

folyton, egyformán kezdte veregetni

gyengén legyezve, lágy szellőcske módján,

melytől a lombot láttam megremegni

s karban hajolni arra mind, amerre

a szent Hegy első árnyát szokta vetni;

de úgy, hogy a madárkák ijedelme

meg ne zavarja dalukat az ágon,

inkább mindannyi vígan énekelje

hajnalt köszöntő énekét a fákon,

melyeknek galyja lassu ütemekben,

mintegy kiséret, néha közbevágjon:

mint Classe partján, a fenyőligetben,

zene gyűl ágrul-ágra, ha a déli

szél Aeolus barlangjából kirebben.

S eljutva ez ősök-világa-béli

berek szivébe, honnan már a pontot,

ahol beléptem, a szem el nem éri,

utam elé egy patak víze omlott;

mely száz kis hullámával balra csapja

minden fü szárát, mely partján kibomlott.

A legfrissebb ér kristálytiszta habja

földünkön, zavaros csatorna volna

ehhez képest, annyira nincs iszapja,

habár a színe szinte barna-forma

a lombok örök árnyától, amelyben

e zöld buvónak napja sincs, se holdja.

Lábam megállt, de szemem átemeltem

a kis folyócskán, és a tarka májfák

üde pompáját csodálva figyeltem,

midőn megláttam - mint ki látományt lát,

melyen egyszerre megakad az elme

és minden gondolatja új irányt vág -

egy magányos nőt ott tul énekelve

járni, és egyre szedni a virágot,

mellyel himzésként volt az útja tellve.

"Ó, szép Hölgy, aki szent szerelmi lángok

tüzén melegszel, hogyha nem csal arcod,

szivedről látszva tenni tanuságot,

jőjj, közelítsd meg közelebb a partot,

hogy dalodat jobban megértsem" - esdé

ajkam - "amely ajkadról fölsohajtott.

Látásod emlékem lapjára festé

Proserpinát, amilyen volt a réten,

hol anyja őt, s ő tavaszát elveszté."

Mint a táncosnő megperdül helyében,

habár, sarkához símulván a sarka,

a lábaival alig billen épen:

úgy fordult ő e piros-sárga, tarka

virágok fölött felém, nem külömben,

mint szűz leányka, szemét földre tartva,

és kérésemet, közeledve szemben

beteljesíté, míg az édes ének

elért hozzámig teljes értelemben.

S hol már a fű a szép folyó vizének

fürdejében fürdik, szemembe villant

ajándékával szeme szent tüzének:

nem gondolom, hogy oly ragyogva csillant

Vénus szép szeme, mikor fia nyíla

váratlanul forró szivébe surrant.

Igy állt ott túl, s ajka mosolyra nyíla,

kezébe egyre több színt gyüjtögetve

abból, mi útján vetetlen kinyíla.

Három lépés volt köztünk az erecske:

de Hellespontus, melyen Xerxes átkelt,

s mely még az embergőgnek egyre lecke,

nagyobb panaszra nem költé Leándert,

hogy Sestos s Abydos közt zúgva morgott,

mint engem ez, hogy minden útat átszelt.

"Ti újjon jöttök; s tán hogy így mosolygott

ajkam e kertben" - kezdte - "hol az Ember

fajának első fészke vala boldog,

csodálkozhattok rajta jóhiszemmel;

de fényt derít a Delectasti zsoltár,

mely elmétekről minden ködöt elver.

S te ki előbb kéréssel ostromoltál:

tárd föl, ami még előtted csodás;

beszélni jöttem, bármit tudakolnál."

"A víz" - feleltem - "és a lombzugás

oly dolgot ád tudtomra; minek ellen-

mond egy nemrégen hallott új tudás."

És ő: "Hogy ezen bámulnod ne kelljen,

halljad okát, mely akinek kitárul,

minden kételytől szabadúl a szellem.

A Fő Jó, ki csak magában vidámul,

az embert jóra s jónak alkotá,

s e kertet adta Béke zálogául.

(Saját vétkéből nem volt itt soká;

saját vétkéből édes nevetését

s szent játékát jajokért eldobá.)

S hogy a föld és viz párás gőzölését,

mely lent ered, de melyben nap melegje

felé, ha bír, szállani kész a készség,

ne hagyja zavarón az emberekre

esőzni; rakta kertjük hegytetőre,

hol a kapún túl pára ne mehetne.

Mivel pedig az egész levegőre

kiterjed a legalsó égi Forgás,

(csak más erő s ellenszél meg ne törje);

e magasságban, mely szabad toronylás

a lég közepén, s hol a sűrü lombban

megtorlik a szél, örökös a mozgás.

S a mozgó lombban olyan hatalom van,

hogy a termő erő a légbe árad,

amely forogva elröpíti nyomban.

S a többi táj fogadja e kiáradt

erőket, amint ege-földje birja,

s ingerük szerint termel fát, füszálat.

Nem volna csoda hát, ha semmi csíra

nem lévén, mégis a palánta szépen

minden látható mag nélkül kinyílna.

És tudni kell, hogy ez isteni réten,

ahol vagy, minden faj nő, száz gyümölcsnek

fája, milyet nem szednek más vidéken.

E víz, melyet látsz, nem ered a földnek

eréből, mely kimerül, s mellyet újra

légi párák lecsapódása tölt meg:

hanem forrásból, egyformán újulva,

és biztosan, mert Isten tölt beléje,

amennyi víze kétfelé kihulla.

S titkos erőt ruház mindegyik érre:

egyik a bűn emlékét törli, másik

ráemlékeztet a feledt erényre.

Itt ennek neve Léthe; túlra látszik

Eunoé; - s aki nem issza vízét

mindkettőnek: üdv arra nem sugárzik.

Izük legyőzi bármely ital ízét;

és itt noha bezárhatnám beszédem

megoldva kételyednek minden ízét:

egy toldással javadra megtetézem; -

és nem hiszem hogy megunnád igémet,

bár ígéreten föllül hosszu lészen.

Poéták, akik hajdanán regéltek

az aranykorrul s boldog életérül,

talán Parnasszust álmodák helyének.

Itt eredt fajunk szeplőtlen gyökérrül;

itt van örök nyár valahány gyümölcsre;

itt foly a nektár, ösmered hirérül."

Én hátra néztem, a két drága Bölcsre,

s láttam, hogy arra szolgált ez a végső

pár szó, hogy ajkukat mosolyra költse. -

Majd visszavonta szememet a szép nő.

Tartalom: "Isteni színjáték"

Letöltés: "Isteni színjáték"

Forras: http://mek.oszk.hu/00300/00362/html/index.htm

Читайте також: Данте Аліг'єрі. Божественна комедія.

Читайте также: Данте Алигьери. Божественная комедия.

Top

Ajanlja ezt az oldalt egy ismerosenek!